26. fejezet
Aki szörnyetegekkel harcol, ügyeljen, nehogy közben szörnyeteggé váljék. /Friedrich Nietzsche/
- Suga -
Minden
az én hibám, hajtogatom ezt attól a perctől kezdve, mióta nagyapa felhívott, hogy
YoonHo öngyilkossági kísérletet hajtott végre odahaza. Semmivel és senkivel nem
törődve indultam meg, elérve ezzel a hatórási járatot, s egész úton,
azzal, hogy másokat vontam felelősségre, igazából magamban vájkáltam egyre
mélyebb sebet. Miért tette? Minden az én hibám… Utoljára talán édesanyám temetésén sírtam,
amikor a fájdalom már elviselhetetlen fokokra hágott, ám most, a fakó
külvilágra bámulva az ablakból, újra érzem a maró érzést a szemeimben. Áll az
esőben, mozdulatlanul áztatja magát már hosszú percek óta, és hiába késztet
mozgásra a szívem, az agyam menthetetlenül nem enged. Győzött az agyamat újra
ellepő lidércnyomás? Kivágva magam előtt a kórterem ajtaját, fellökve az elém
kerülő embereket, eszeveszett módon rohanok ki a felhőszakadás áztatta utcára,
de hiába tágra nyílt zavarodott, ijedt szemem, hiába minden pillantás, a lány
már sehol… Egy momentum erejéig még elindul a lábam az egyik irányban, de
megtorpanok, alig egy lépés után.
-
Fiam? Mit keresek egy szál ingben az esőn? – siet felém egy ismerős, fekete
ruhás alak, sötét, drága esernyőjével.
-
Hát te? – emelem rá tekintetemet nedves frufrum alól.
-
Gyere már be, mi van veled – sétál el mellettem furcsállóan, s lerázva
esőcseppes ernyőjét, az épületbe lép. Némán követem, utolsó, ellenőrző
pillantást vetve a külvilágra, majd öcsém kórterméig ballagunk. Apám nem szól
hozzám, én meg legszívesebben elküldeném a jó büdös picsába, de egyszerűen már nincs
hozzá lelki erőm, és úgy sem lenne semmi értelme...
-
Mit mondanak az orvosok? – kérdi egyszerűen, YoonHo teste felett megállva.
-
Hogy reménykedjünk, még küzd – válaszolom hasonló közönnyel. – Csodálom, hogy
eljöttél.
-
Hogy ne jöttem volna el, a fiam! – emeli fel hangát a férfi.
- Óvatosan az ilyen kijelentésekkel, mi sem
dobálózunk az „apánk” jelzővel – tartom magam előtt továbbra is, a nemtörődömség álarcát.
-
Fiam… - sóhajtja, s újra rám tévedt tekintetével, közelebb araszol hozzám.
-
Hagyjuk ezt, jobban tennéd, ha visszamennél Szöulba, nincs szükségünk rád – fordulok el tőle, s
kimérten, minden érzelmet magamba fojtva, átlépve a küszöböt, nagyszüleim háza
felé veszem az irányt, leintve egy taxit.
Amikor kicsi voltam, és anyám elment, hadat üzenve a világnak, és vele együtt minden
démoni erőnek, megfogadtam, hogy minden áron megvédem az öcsémet mindentől, s
magamat is a gyengeséget okozó érzelmektől. Olyan naiv, és ostoba vagyok,
hagytam magam megvezetni a szívem által, és hittem az élet fakó fénysugarának,
elhittem, hogy én is lehetek boldog… Bíztam, hogy Han EunKyung megváltozhat,
hogy szereti az öcsémet, hogy lehettem ekkora idióta, miért hagytam mindezt... Byul minden józan gondolkodásomtól megfoszt, és teszi ezt ebben a pillanatban
is, és hiába a tettek, én akkor is őt akarom, örökre, mindenestől, egyszerűen csak őrizni a
szívét, de ez lehetetlen… Minden meggondolatlan lépésem, a bosszú utáni vágyam,
a gyűlölet, a visszatérő lidércek, mind azt suttogják, hogy a Han család bűnös,
és ugyanaz a vér folyik mindkét lány vérében. Lefogadom teljesen hidegen
hagyta, hogy nem mentem el a randevúnkra, egyszerűen fogta magát, és kicsi Kook
vállán kereste a boldogságot aznap este, és bár tudom, hogy provokatívak a fotók,
még is legszívesebben saját kezemmel tépném szét azt a senkiházi Jeon gyereket. Még ez is...
-
Uram! – hallok meg egy hangfoszlányt, mélyen gondolataim morajába merülve. –
Uram! – szólít fel ismét a sofőr, mire lesütött szemeimmel kezébe nyomom az
összeget, s becsapom az autó ajtaját.
-
Yoon-ah – ugrik elém nagyanyám, még be sem érve a házba. – Csurom víz vagy!
Fürödj le, de tüstént! – utasít a nő, majd beleegyezően magam után vonszolom
elnyűtt lábaimat, és a forró víz alá állok. Fogalmam sincs mitévő legyek,
azzal, hogy olyan kegyetlenül beszéltem Byul-lal, csak még mélyebbre döftem a
szívembe a kést, pedig talán pont ő lenne az, aki végre békét hozhatna, aki
talán még YoonHo-t is felébreszthetné, akár egyetlen angyali érintésével. Én
meg egyszerűen, közönyösen, a bennem tomboló dühnek utat engedve söpörtem el
minden bizalmat, ami törékenyebb, mint a legöregebb, legféltettebb antik
váza. Olyan zavart és… Mi ez? Sírok? Képtelenség… Ez csak a víz, ez pusztán a
zuhany cseppjei az arcomon legördülve, semmi több…
-
YoonGi, meddig akarod még pazarolni a meleg vizet? A szobádban is kitudod verni. Tudom, hogy jó stresszoldó – dörömböl be az ajtón nagyapa, kissé bosszúsan, de hiába próbálom elnevetve
magam visszaszólni, egy hang sem jön ki a torkomon. Tudom, hogy ő is épp úgy
retteg, ahogy én…
-
Megyek – lehelem magam elé elzárva a csapot, majd egy szánakozó pillantást
vetve pára torzította tükörképemre, egy törölközőt csavarok derekamra.
-
Fiam – szólít meg a fürdőszobából kilépve. Mióta csak az eszemet tudom, egyedül
az ő szájából volt hiteles, és csak neki hittem el, hogy mögöttes tartalma is
van ennek a szónak. – Ismerlek, tudom, hogy magadat marcangolod most.
-
Ne hánytorgasd fel – vetem felé, rá sem nézve, céltudatosan a szobám felé
sétálva.
-
Ne bántsd azt a lányt. Nem tehet a nővére bűnéről – áll meg szobám ajtajában,
rajtam tartva lesajnáló tekintetét.
Utálom, ha szánnak…
-
Nem tudsz semmit! - ocsúdok fel.
-
Nem olyan régen azt mondtad, ő mindent megváltoztat, hogy hozzá fogható nincs a
világon.
-
Nagy szavak – sóhajtom a szekrényemhez araszolva.
-
A bizalom törékeny kincs: ha egyszer elnyertük, óriási szabadságot kapunk
általa, de ha egyszer elvész, olykor lehetetlen visszaszerezni – él a lehető
legigazabb közhellyel, és a szívem újra összeszorul idézetétől. – Ha elmarod
magadtól, örökre bánni fogod. Te mit tennél a helyében, kérlek, ezen gondolkozz el, mielőtt elítéled.
-
Hogy lehetsz ilyen könnyelmű! YoonHo az sem biztos, hogy valaha fel fog épülni,
és én legyek a megértő? – kiabálok hisztérikusan, mire lesütve szemeit, ellöki
magát az ajtófélfától, s eltűnik a folyosón. Indulatosan verem oldalba az
ártatlan kopottas szekrényt, újra megremegve a dühtől, és a bennem kavargó
zavaros érzelmek sokaságától. Mi lesz, ha a démonok győznek, és a bosszúm elpusztítja
a lányt? Undorodok saját magamtól, a dúló harag erősebb az öcsémbe vetett reményemnél,
erősebb a szerelemnél, erősebb a tiszta, józan gondolkodásnál… Hallucinációk,
álmatlanság, ismét az vagyok, aki régen, az érzelmi labilitásomon sosem fog
tudni segíteni Byul, és ha mellettem maradna, minden nappal, tettel, egyre csak sérülne. Nem
én vagyok az, akire szüksége van, még a saját lidércnyomásommal sem vagyok képes
egyedül megküzdeni, ami újra és újra csak azt hajtogatja, hogy a Han család
minden tagjának bűnhődnie kell, a vér… Az az átkozott vér!
-
Yoon-ah! – veti rám kedves mosolyát kora reggel nagyi, a konyhában sürögve. –
Gyere ide, hogy áll a hajad – aggodalmasodik el tekintete, s némán tűrve
mozdulatait, oldalra igazgatja szőke, kócos tincseimet. – Magabiztosnak kell
lenned ma! – simít végig meggyötört arcomon.
-
Jó hírek – lép a konyhába nagyapa. – YoonHo légzése stabilizálódott –
vigyorogja felhőtlen örömmel.
-
Istenkém – kapja szája elé kezét az idős nő, s könnyes szemét hol rám, hol
nagyapára futtatva, szorosan magához ölel minket.
-
Minden rendben lesz – teszem nyugtatóan kezemet, az apró hölgy hátára, majd egy eltökélt
tekintetet vetve nagyapára, az ablak mellé vetődök a reggeli kávém
társaságában. A beszűrődő erőteljes napfény felé hunyorgok, s hálát adva
Istennek, nagyot kortyolok a forró italból.
-
Az ügyvéd időre jön, nekünk sem szabad elkésnünk – szól rám nagyapa, s, mint,
aki már ezt az egészet nem is akarja, vontatott öltözködésbe kezdek, ismét
szánakozó pillantást vetve alakomra, és ezzel együtt hasztalan mivoltomra. A
bosszú felemészt, a harag haragot szül…
A váróban Byul
félő, már-már rettegő szemeit lopva néha rám szegezi, de mielőtt a nagy
forgatagban tekintetünk találkozhatna, szüleihez fordul, majd megkezdve a
tárgyalást, nagyapával és az öreg Kwon ügyvéddel a terembe lépünk. Idegesen
vakarom tarkómat minden adandó alkalommal, szinte már a nevem sem jut eszembe,
már azt sem tudom, hogy mit keresünk itt, hogy mire jó ez az egész, YoonHo nem
akarná ezt… Nagyapát szólítják meg először, beszél, mondja, de miért nem
hallom? Túl hangos az elmém, össze kell szednem magam. A Han szülők röviden
összegzik a történteket, Kyung bilincsben várakozik két egyenruhással elől, s Byul remeg… Látom, hogy
reszket mindene, lerí róla, hogy egy oltári hazugságra készül, és igazam van, a
hamis szavak, mint a vízfolyás, egy előre betanult monológként távoznak a
lányból, ezzel végérvényesen is pontot téve az alperes meséjére.
-
Tisztában van vele, hogy az alperes vérében jelentős mennyiségű pszichoaktív
szert találtak? – jutnak el tudatomig a bíró szavai, aki szemüvege mögül,
erősen tartja a szemkontaktust a fiatalabbik Han lánnyal, de meglepetésemre, ő nem törik meg.
-
Igen. Állítom, hogy a nővérem, nem terjeszt kábítószert.
-
Az eljárás fő vádpontja az alperes hozzátartozójának öngyilkosságában való
közreműködés, arra való buzdítása – hangzik el újra a bírónő mély, kimért
hangja. Feszült csend uralkodik, s az egyedül ácsorgó lány elharapva szája
szélét, újra szóra nyitja száját.
-
A nővérem szakított Min YoonHo-val hetekkel a történtek előtt, és a kapcsolatot
semmilyen formában nem tartották. Han EunKyung velem volt az öngyilkossági
kísérlet estéjén – halkul el komolyságtól zengő hangja, az árulás pillanatában.
-
Tanuk padjára szólítom a felperest, Min YoonGi-t – hallom meg nevemet,
ügyvédem rövid beszéde után. Gépiesen válaszolva, egyre csak Byul keserves
tekintetét fürkészem, talán sajnálja? Még is mi a francot sajnál, egy aljas
szenny, ő is és a családja is, élükön azzal a kurva nővérével. Egy ámítás minden, ami a legfiatalabb Han-hoz jöt, egy kibaszott szemfényvesztés...
-
Még egyszer felteszem a kérdést – köszörüli meg a torkát a bírónő, mire azonnal
rá meredek. – Elmondaná, kérem a történteket az Ön szemszögéből?
-
Nem – válaszolom egyszerűen, düh csillogtatta szemeimet újra Byul-ra emelve,
aki szavaimtól, a teremben tartózkodókkal együtt hűl el.
-
Tessék? – képed el a bíró, majd megköszörüli újra a torkát, értetlenül pillant Kwon ügyvéd úrra.
-
A kételkedés gonoszabb, mint a bűn. Lehet hinni, lehet megtagadni valakit. De
aki kételkedik... a végén áruló lesz. Az árulásra nincs bocsánat * – formálom meg
artikulálva szavaimat, majd, mint egy diadalittas hős, magam mögött hagyva a
tárgyalást, hosszú léptekkel lépek a kijárathoz, s kitárva magam előtt az
ajtót, kilépek a valóság tébolyába. Feladtam volna? Talán nagyapám, a húszad
rangú ügyvéd, és saját szavaimat kevésnek ítélném meg? Ez nem a Miami
helyszínelők, itt nincsenek nyomok, itt csak bűnösök vannak, és azzá váltam én
is, azzal, hogy reményt vesztve, feladva a küzdelmet, önös bosszúm mellett döntöttem
abban a pillanatban, ahogy kiléptem azon az ajtón. A melegebbre fordult időben,
a törékeny falevelek vitorlázva az őszi szélen vágódnak a lépcső aljában
megtorpant testemnek, s a légmozgás irányába fordítva kifejezéstelen arcomat,
egyedül indulok el a kórház irányába. Agyam tisztul, már nem vagyok zavart, a
lidércek csitulnak, s szemeimből az utolsó remény elhalását követően, ismerős
érzések költöznek lelkembe. Önbíráskodás, önmarcangolás, bosszú és harag. Ez
voltam, vagyok és leszek…
* YoonGi a bíróságon Mária Sándortól idéz
Ezt komolyan nem hiszem el....
VálaszTörlésItt kész,vége,feladom... Hogy lehet ennyire hülye Byul?! De egészen őszintén... elegem van,hogy ilyen szófogadó kislány... meg kellett volna mondania az igazat... hogy élete legboldogabb hétvégéjét töltötte a szerelmével... Miért?!
Feladom... :(
Valóban igaz, hogy az "igazság mindenek felett", de nem árulhatta el a családját.Ha a nővérét elárulja, a családját árulja, el, beleroppannának a szülei... De legalább most már Byul is utálva van nem csak Suga :D Lesz ez még így se :3 Sajnálom, ha nem nyerte el a cselekmény a tetszésedet, nem akarom, hogy feladd :(
VálaszTörlésF*cking Jesus Christ!
VálaszTörlésEz az izgalom.... >< Imádom a Yoongi szemszögeket. Nem akarom megsérteni Byult, de Yoongi sokkal intelligensebb nála, már ha a szemszögek alapján vizsgáljuk a dolgot... de ki vagyok én, hogy ilyet mondjak? :D
Elég feszült és komor rész kerekedett ki. IMÁDTAM! *-*
Papi akkor is a favom lesz, nem érdekel! ˇ^ˇ Jót tett ez a kis "feszültségenyhítő" humor. Persze, pont jókor, még az elején, hogy itt haljunk a meg a végén, lélegzetünket visszafojtva...
(Hm... sokan tippeltek, hogy ki küldhette a képeket. MinAh és Ella sem rossz ötlet, de én Taehyungra voksolok. A kis sunyi laposra. De ez csak ilyen mellékes... zárójelbe is fogom rakni.)
Féltem... féltem, hogy Byul Kyung mellé áll, de valóban ez tűnt reálisabbnak, akárhogy nézzük. Yoongi sem mondhatna semmi rosszat, mert Byul is csak azt teszi, amit ő: mindenáron kiáll a családja mellet.
A vége nem tetszik... nagyon nem tetszik. Bűn szagot érzek. Bűn, fájdalom, szenvedés és lehet, hogy vér szagot... (De már megint csak találgatok. A vér lehet, hogy egy kicsit túlzás.)
Nem akarom ismételgetni magam, szóval: nagyon tetszett a rész. (A vége is. Nem kell félreérteni a korábbi kijelentésemet. ^^)
Lehet, hogy nagyot mondok, de ez lett az eddigi kedvenc részem. :D És ezt csak idedobtam a végére, hátha átsiklik rajta a szemed. ;) :P
Ui.: Bocsi az összevisszaságért, de egy ilyen rész után ne várj tőlem többet... ><
Mi? Beleeshettem valami időhurokba, mert mikor elkezdtem írni, én lettem volna az első kommentelő... nos, ezt elszalasztottam. :3
TörlésÚristen :D Nagyon örülök, hogy tetszett o_________o fúúúúúúúúúúúúú
TörlésIntellektusban is különböznek (igen a férfi szereplőnk hiába az elborult elméje, intelligensebb), de inkább a személyiségük más, még ha igazából sokban hasonlítanak is.Nagy elismerés nekem elmondanám, ELMONDANÁÁÁM (felpörgtem), hogy a két szemszöget így eltudod különíteni, ez nekem nagyon jól esik. Nem is tudom, hogy fogalmazzam meg, hiszen ezzel nekem azt sugallod, hogy át tudom adni a szereplők belső, különböző világát az írásmódon, szavakon keresztül.
Komor és feszült, ezaz ezt is sikerült átadnom! Örülök, hogy a kis humor is tetszett, igyekeztem jókor,jó helyre tenni.
Lassan visszatérnek Szöulba, ahol szinte azonnal kiderül ki is volta kép küldője :3
És igen, ez a reális lépés, amit Byul meglépett, de nála sem lesz őrlődésben hiány, de a helyében, szerelem ide vagy oda, tébolyult nővér ide vagy oda, a családot választanám, ezért Byul is azt választotta. De még ki lesz fejtve, mi lett a tárgyalással és Kyung-gal.
Nagyon jól esik, hogy ez eddig a kedvenced, egy szuszra írtam meg, nem is terveztem ma írni, mert a másfél éves unokahugomra vigyáztam, de miután elment, elkapott az írhatnék :D
Két Attack on Titan rész között xD Na egy szó, mint száz, nagyon örülök, hogy tetszett, imádtam olvasni a kommentedet <3
Ez valami elképesztő volt!!! Elöször is Yoongi nagyapja nagyon nagy forma!!! Jó fej az öreg!!! XD Másodszor szegény Yoongi-t megtudom érteni, de Byult is meglehet érteni, csak sajnos Yoongi erre nem képes! (Reméljük a késöbbiekben ez változik) Harmadszor: Miért ilyen hülye ez a gyerik??? XD Eléggé lehet érzékelni, hogy szerelmes Byulba!!! Ááá az a hülye tárgyalás!!! ;.; XD Igaz, hogy megint nem egy vidám rész lett, de nagyon nagyon jó lett!!! Nagyon nagyon várom a folytatást, siess vele!!! ^.^ puszi! ♡♡
VálaszTörlésNagyin örülök, hogy tetszett, és hogy írtál <3 *-* Igen végre valaki, aki mindkét felet megérti, persze most talán mégis YoonGi-t lehet inkább nem kedvelni, ugyanis Byul helyében valószínűleg ő is ezt tette volna... Nagyon fogok igyekezni a folytatással, reményeim szerint holnap felkerül ^-^ :*
VálaszTörlés