17. Elmezavar

17. fejezet

Az eseménytelen, fárasztó, unalmas napok észrevétlenül suhantak el mellettünk, s szemeimet az ablakra tapasztva egyre csak a hét utolsó tanórájának végét várom. Az erőtlen napfény a fátyolfelhőkön át próbál a földig, s ezzel együtt a szívemig érni, de túl gyengék a sugarak, és én túl messze vagyok.

- Byul! – legyezgeti kezét elbambult szemeim előtt Nari. – Vége az órának!

- Huh? – kapom mosolygós barátnőmre tekintetemet. – Tényleg… - tápászkodok fel helyemről, s a kihömpölygő tömeget követve, a könyvtáron át, az auláig sétálunk.

- Napok óta furcsább vagy a megszokottnál is. Valami gond van?

- Nem tudom… Én is furán érzem magam – bámulom tovább előre lépkedő lábaimat, Nari pedig ügyelve rá, hogy ne menjek neki senkinek óvatosan irányítgat, hogy az órák befejeztével, ebéd után minél hamarabb megpihenhessünk a kollégiumban.

- Lányok! – csattog utánunk egy ismerős hangú, magas alak.

- Szia, Ella – torpan meg Nari, s nem sokkal a kijárat előtt, a felénk siető lány felé fordul.

- Csak el szerettem volna mondani, mennyire köszönöm, hogy veletek lehetek egy csapatban a gyakorlaton – hadarja tört koreai nyelvhasználatával a nyúlánk göndör hajú lány. – Remélem jól ki fogunk jönni – vigyorog, mintha élete legizgalmasabb kalandja előtt állna, én meg a gyakorlat gondolatától is hullafáradt vagyok.

- Ugyan, örülünk, hogy velünk leszel – mosolyog rá Nari, s kifejezéstelen arcomat észrevételezve, oldalba lök, mire én is kelletlenül festek egy furcsa vigyort az arcomra. – Van kedved velünk jönni? Ebédelni megyünk egy közeli kajáldába.

- Hú, nagyon szívesen, éhen halok! – ugrik mellém a lány, ezzel a lehető legjobban kihangsúlyozva csekély magasságomat. Remek, most már tényleg én vagyok a dugó...És, hogy keveredett közénk a külföldi lány? Az igazság az, hogy miután mindenki háromfős csapatokba rendezőzött az órán, őt nem akarta befogadni senki, mi pedig csak ketten voltunk Nari-val, így gondolkozás nélkül magamhoz invitáltam a lányt, aki, ha jól emlékszem Dániából jött pár éve a szüleivel. Azt viszont nem gondoltam, hogy így feldobódik a gesztusunktól.. Pár száz méteres sétánk most a szokottnál is tovább tart, egyre csak figyelmen kívül hagyva a két beszélgető lányt, merülök ismét saját gondolataimba. Már csütörtök van, és vasárnap óta nem láttam YoonGi-t, és ez nem csak váratlan, de kimondottan rossz, egészen megmagyarázhatatlan érzéseket vált ki belőlem. Nem csak a tudat, hogy teljesen olyan, mintha hiányozna, de maga a tény is zavar, hogy egyáltalán ilyen kelletlen gondolataim vannak mostanában. Indokolatlanul sokszor járok ki csodát várva az erkélyre, és egy roppant meglepő, valami hiány érzet költözött észrevétlenül a szívembe az elmúlt napokban. Nem őrültem még meg, ő egy felfuvalkodott tahó, és ezen sosem fog tudni változtatni, de nem lenne ellenemre, ha tudnám hol van, mit csinál és kivel... Ezek a megválaszolatlan kérdések, múltját megismerve, csak még idegesítőbben motoszkálnak zavart elmémben, ahányszor megpróbálom kizárni a külvilágot...

- Te azt mind megeszed? – ül tálcájával az asztalhoz Ella, ahol már javában készülök a két adag szójabundás kacsámat betömni. Elakadt rágásommal, enyhén ráncolom össze homlokomat, amitől idétlen viháncolással a tányérján árválkodó levest kezdi kanalazni. Most komolyan beszólt?
- Ella nagyon jól beszéled a nyelvet, az országban is tervezel maradni? – köszörüli meg torkát Nari a kínöcs csönd hatására.

- Persze, imádok itt lenni, és a szüleim cége is beindult. A helyes fiúkról nem is beszélve – teszi állát az asztalon könyökölő kezeibe, és egy ábrándos sóhajjal fordul oldalra, mintha valamit bámulni kezdene. Nari követve a lány tekintetének vonalát, egy tőlünk pár asztalra ücsörgő fiúcsapatra vándoroltatja szemeit, majd félig kiöntve üdítőjét, arcát eltakarva fordul vissza.

- Nari? – sandítok a vörös fejű, egyre csak bujkáló lányra. – Kik azok? – hunyorgok a távolba, s követve szobatársnőm mozdulatát, próbálok észrevétlenné téve magam elhelyezkedni.

- Veletek meg mi az ördög van? – bámul ránk értetlenül szemből Ella.

- Igen Nari, mi van veled? – vigyorgok a lányra. Az rendben van, hogy én inkább elfordulok, de ő min feszeng?!

- Semmi, semmi – legyint kezével. – Menjünk inkább! – nyöszörgi mellőlem.

- Miről beszélsz, éhes vagyok! – szúrom a villám egy újabb falat ételbe és jóízűen rágni kezdem.

- Ismeritek őket? – kezd Ella, most már gyanakodva nézelődni a fiúk irányába.

- Igen, mi is benne vagyunk a hallgatói önkormányzatban, és azok ott – mutatok egyszerűen a fiúk fel. – Nos, ők is.

- Jó ég, be kell mutatnotok nekik! – pattan fel hangosan az asztaltól a göndör hajú lány, mire pechemre a fiúk is ránk kapják tekintetüket. Holnap velük készülünk elutazni két napra, mégis mi bajom van, semmi okom a feszültségre… Nari feje meg lassan egy paradicsomra hajaz, csak tudnám mitől… Az asztalnál ücsörgő négy fiú vigyorogva viszik helyükre tálcáikat, s egyenesen felénk kezdenek sétálni, ami a vártnál is zaklatottabb légzést vált ki belőlem, szemeimet dermedten a szőke fiún tartva.

- Sziasztok lányok! – lép az asztalhoz JiMin és NamYoon, mögöttük nem sokkal HoSeok-kal és YoonGi-val.

- Cső – vetem feléjük, s tettetett nyugalommal kezdem az utolsó falatokat megenni.

- Szia Nari! – lép a lány mellé Nam, mire a mellettem ülő, valami köszönés félét elmormolva, saját kezeit kezdi tördelni az ölében, a fiúra sem pillantva. – Beszélhetnénk? – komolyodik el a fiú, s lassan kitolva székét, Nari az utcára követi. Oké. Ez mi is volt most?

- Kavarnak – von vállat YoonGi, mintha olvasna gondolataimban, s elfoglalva Nari helyét, mellém vetődik, Ella pedig negédes csevejbe kezd a két másik fiúval. Remek, ezt akartam elkerülni… Várjunk csak, kavarnak?

- Micsoda? – pillantok tele számmal megformált szavaimmal a szőkére.

- Mennyit zabálsz, te jó ég – kezdi megszokott gúnyolódását hol rám, hol a félig már üres tányéromra nézve, mire cinikusan elmosolyodva, indokolatlanul kezdem tovább tömni a számba a falatokat. Két fulladást is túlélve törlöm meg kimérten a számat, s az elképedt fiú mellől felállva, nemes egyszerűséggel iramodok meg a kijárat irányába.

- Ella, jössz? – szólok a lánynak, egy futólagos lesajnáló pillantást vetve YoonGi felé, aki ettől kelletlenül elneveti magát, majd megcsóvált fejjel tolja ki a székét.

- Persze, egy pillanat – legyint felém sem nézve, újra a két gyanús mosolyú srác felé fordulva, s megérezve felém közeledő Mr. Nemkívánatos alakját, fújtatva csapom ki az étterem ajtaját.

- Mi a… - akad el még a szavam is az elém táruló képtől, s mielőtt komolyabban hangot adhatnék kiakadásomnak, egy hideg kéz takarja el a szemeimet.

- Ehhez még kicsi vagy – leheli hátulról a fülembe, s számat eltátva lököm el a kezet, tekintetem útjából.
- Aish! – sziszegem a mögöttem vigyorgó szőkének, majd újra a járdán ácsorgó kettő felé fordulok. - Megmagyaráznátok ezt? – teszem karba kezeimet egyre csak az elpirult Nari-t szurkálva mérges szemeimmel, kinek nyelve alig fél perce, még kedves hök elnökünk ízlelőszervével keringőzött. Nem térek magamhoz...

- Byul, megmagyarázom – ugrik elém, s kezeimet megragadva, hazafele kezd húzni, jóval előrébb sietve az étteremből kilépő társaságtól.

- Csupa fül vagyok, hogy a viharban nem tudok én erről? – méltatlankodok az egyik sarkon megtorpanva.

- Elakartam mondani, csak nem voltam biztos az érzéseimben – kezd magyarázkodni a lány.

- Érzéseid? Akkor ti most…

- Nem smárolok akárkivel – hümmögi halkan az orra alatt Nari.

- Ha már az elején beavatsz, most nem haragudnék ennyire rád. Megvagyok sértődve! – emelem fel a hangom, enyhe szarkazmussal, s váratlanul nyitom kétszeresére szemeimet, ahogy megérzem a lány hirtelen ölelését. - Nari?

- Ezek szerint törődsz velem – fúrja mellkasomba arcát.

- Te azt feltételezted, hogy nem törődök veled?

- Nem, ne értsd félre! Csak nem tudom… féltem elmondani.

-  Sajnálom... - sóhajtom pár pillanatnyi némaság után. - Hogy úgy érezted, nem bízhatsz meg bennem.

- Ezentúl semmit nem fogok eltitkolni, ígérem – húzódik el tőlem, s meghatódott, enyhén könnyes szemeivel veszi elő a lehető legsajnálkozóbb, aranyos pillantását.

- Mindent el kell mondanod! – kacsintok kajánul NamJoon-ra célozgatva, mire a lány arcára azonnal kiül a megnyugvás mosolya. – Ella te meg szedd a lábad! – kiabálok a közeledő társaság élén masírozó lánynak, aki intve két új zsánerének, sietősen felénk veszi az irányt. Az kéne még, hogy HoSeok elcsavarja a fejét szegény lánynak, az a srác is van olyan megátalkodott, mint kedves szőke cimborája.

- Miről maradtam le? – ugrik közénk a lány, mire nevetgélve vesszük a kollégiumunk épülete felé az irányt, s meg sem állunk a biztonságot jelentő szobánkig, ahol Ella kíváncsiskodó fülei hallatára, Nari azonnal mesélni kezd a hirtelen kialakult kapcsolatáról. Hihetetlen, hogy nem vettem észre... Nagyobb zsivány ez a lány, mint, ahogy azt feltételeztem korábban. A sunnyogás koronázatlan királynője, személyesen.

- És akkor most mi lesz? Jártok? - hagyom végső, ám legfontosabb kérdésemet a diskurzus végére.

- Nem tudom, valami olyasmi… Nam teljesen váratlanul kezdett próbálkozni nálam, eleinte nem is érdekelt, de aztán olyan aranyos volt… - veszi ölébe párnáját.

- Kedves alaknak tűnik – konstatálja egy közénk húzott székről Ella.

- De csak, mert Nam-ról van szó, az áldásomat adom rátok – bólogatok karba tett kezemmel, mire mind a hárman nevetésben törünk ki. – De, ha megbánt, orrba nyomom!

- El is várom – pattan fel helyéről Nari, s nevetgélve a szekrényéhez robog. – Akár hiszed, akár nem, fontos dolgokról is beszéltünk az étterem előtt. Például, hogy holnap reggel hatkor indul a buszmegállóból a kisbusz.

- Te jó ég, most azon akadjak ki először, hogy mikor kell felkelnem, vagy azon, hogy még semmit sem pakoltam be? – csapom meg, a kelleténél talán kicsit erősebben a homlokomat.

- Hova mentek? – érdeklődik Ella, akit korábban sosem láttam ennyit mosolyogni a suliban, s most úgy viselkedik, mint aki, mindent megtéve, hogy megkedveltesse magát, végre barátokra lel. És ki vagyok én, hogy ne adjak esélyt az embereknek? Talán tényleg kedves és segítőkész, ahogy azt Nari korábban mondta, és  csak a félénksége miatt ilyen szeleburdi...

- Két napra elutazunk a közeli nemzeti parkba, megbeszélés címen a hök-kel – veszem elő az ágyneműtartómból a sporttáskámat. – Előre félek – sóhajtom tovább szavaimat.

- Jaj, de szerencsések vagytok, Nari végig a pasijával lehet – csapja össze kezeit Ella.
- Já, még nem a pasim – rivall a lányra szobatársam. – Vagyis nem tudom – fordul zavartan vissza a szekrényéhez.

- És te Byul? – settenkedik pakolászó alakom mögé a magas lány. – Neked melyik srác jön be? – kérdi kajánul, mire ledermedve hagyok ki jó néhány pislogást.

- Nekem senki – zárom rövidre, s kikapva táskámat, a szekrényemhez sietek, ám a lány fel nem adva a faggatásomat, árnyékként kezd követni.

- Pedig azzal a helyes, szőke fiúval elég közelinek gondolnám a kapcsolatotokat – elmélkedik a falnak dőlve, mire azonnal kizuhan a kezemből a fésűm.

- Pedig ez nincs így – hebegem szavaimat egy hatalmasat nyelve, s felkapva a fésűmet, a táskám mélyére dugom.

- Byul – oson mögém Nari, s egy idétlen vigyorral az arcomon fordulok felé – Te elpirultál? – kezdi fürkészni az arcomat gyanakodva. Ijedten futtatom a két furcsálló tekintetű lányon végig a szemeimet, s oda sem nézve mit veszek ki a szekrényemből, azt is a táskámba gyömöszölöm.

- Az időjárást elnézve, szandálra aligha lesz szükséged – teszi karba kezeit Ella, s kényszeredetten elnevetve magam, az erkélyre viharzok, hátha enyhül a hirtelen támadt hőségérzetem. Mély levegőket véve támasztom meg magamat a korláton, s a lenyugvó nap fényében úszó szomszéd erkélyre kapom ijedt pillantásomat, megérezve, hogy koránt sem vagyok egyedül.

- Mitől ilyen vörös a fejed? – sandít rám YoonGi, s HoSeok is meglepetten tartja el szájától cigarettáját. Ha eddig gyorsan vert a szívem, akkor most már fénysebességre kapcsolva kalapál szinte a torkomban, és akaratlanul is egyre ingerültebbé válok.

- Nem vagyok elpirulva! – kiabálom le a fiúkat, amitől a korábbinál is jobban elképed mind a kettő, s kezemet szám elé kapva hátrálok vissza a szobában kacarászó lányokhoz, mint egy komplett idióta. Jár a szánalom taps Byul, szépen leégetted magad... Hogy tud ennyi nap után, ilyen hatással lenni rám Min YoonGi feltűnése... Teljesen megőrültem, mi a franc van velem? Még nem kell, hogy megjöjjön, talán csak beteg leszek, ennyire egyszerű az egész... Nari és Ella fesztelen somolygásukat abbahagyva, mellőzve zaklató témáikat segítenek bepakolni, majd elköszönve újdonsült barátnőnktől, a zuhany alatt kezdem számolgatni, hány órát, hány percet, s hány másodpercet tudok majd aludni, ezzel meghökkentően remekül elterelve egy időre, elborult gondolataimat.
Ennyi nyugalmas nap után, elég egy zsúfolt délután, egy új barátságra, egy új kapcsolatra és egy új érzésre? Az nem lehet, hogy talán... Ugye nem?! Miért van olyan érzésem, hogy ezek egytől egyik még bajt hoznak a fejemre, s ezzel mindenki másra is?