28. Partnerek

28. fejezet

Mindenki életében vannak olyan időszakok, amikor minden megtörténhetett volna, amikor minden egészen másként is történhetett volna. /Száraz Miklós György/

- Suga -

- YoonGi, nyitva volt az ajt… - jelenik meg a teljes váratlanságból EunByul, s elszakadva a hirtelen csókból, távolabb taszítom magamtól a sötéthajú lányt. – Ella? – hebegi el szobám ajtaja előtt megtorpanó Byul, tágra nyílt szemeit hol rám, hol az elégedetten somolygó Ellára futtatva. Ez az egész, úgy, ahogy van groteszk… Meghökkenve akad el még a lélegzetem is, és, mint akit levertek karónak, feszülten állok percekig a tények előtt, s új, bosszú édesítette ötletemtől vezérelve, végül szóra nyitom a számat.

- Byul – köszörülöm meg torkomat, s egy lépést hátrálva, ágyam mellé érkezek. – Mi szél hozott? – húzom egy kelletlen mosolyra szám szélét, s a lányra nézve, lehuppanok a bútorra.

- Én csak… - próbál valami értelmeset kinyögni a küszöb előtt dermedten ácsorgó lány, kezeit feszülten maga előtt szorongatva.

- Rosszkor jöttél, elfoglalt vagyok, ahogy látod – döntöm kissé oldalra fejemet.

- Sápadtnak tűnsz, minden rendben? – pofázik bele a mellettem álló Ella, s Byul, mint, akit ágyúból lőnének ki, eszeveszett rohanásba kezd a kijárat felé, majd hangosan bebaszva maga mögött az ajtót, eltűnik. Benn tartott levegőmet nyúzottan fújom ki egy hangos sóhaj keretein belül, s lenéző tekintetemet Ellára emelem.

- Mehetsz – próbálom higgadtan elküldeni a felesleges személyt a szobából.

- Mi? – emeli fel egyik szemöldökét, mint, aki nem hisz a szavaimnak.

- Mondom, húzz el, mi nem érthető ezen – tápászkodok fel s megragadva a lány felkarját, minden próbálkozása ellenére, az előszobába tuszkolom.

- Szánalmas vagy Min YoonGi – köpi a képembe, kiszabadítva szorításomból végtagját.

- Ezt te mondod? A kezdetektől én voltam a célod?

- És ha igen? – teszi karba  kezeit az ajtó előtt lecövekelve. – Jössz te még az én utcámba, most egyszerűen csak zavarodott vagy – emeli feljebb fejét, egy magabiztos pillantást vetve rám. Hát menten elröhögöm magam, mi a szart képzel ez magáról? Komoly bajok vannak a fejében ennek a nőnek...

- Tudok egy jó pszichológust, ha gondolod… - nyúlok a lány mögé, s kitárva a bejárati ajtót, az üres folyosóra tessékelem. – Azt ajánlom, hogy messziről kerüld el ezt a folyosót, nem akarlak a lányok körül meglátni – sziszegem, s meg sem várva az elképedt lány reakcióját, az arcába csapom az ajtót. Már csak ez hiányzott, még egy hibbant kétszínű ribanc… Sokadszorra is ignorálva HoSeok hívását, bezárva lakrészem ajtaját, elnyűtt testemmel vetődök az ágyamra. Legszívesebben eltűnnék a francba innen, egyszerűen már semmi nem tart ebben a világban, és minél erősebben próbálom minden földi lét értelmét, EunByul itt tartó erejét megtagadni és gyűlölni, annál jobban hasogat a szívem. Vagy annak a helye… Hiába próbálok mindent a Han ivadékokra hárítani, a legnagyobb, gyűlölet elvakította marha, pont én lennék? Akaratlanul is újra felötlik a lány képe, s egy szívem vezérelte, kényszeredett mozdulattal simítom végig azt a helyet, ahol nem is olyan rég, még negédesen és ártatlanul aludt, Ő, aki valószínűleg jelenleg a pokolba kíván… 

- Byul –

- Szétkapom, most felállok, kimegyek, megkeresem, és SZÉTKAPOM! – csattan fel a diskurzus köréből Nari, az őszintén felvázolt események hallatán.

- Már értem miért fotózgatott titeket aznap este – konstatálja kicsit elgondolkodva, az idő közben meginvitált TaeHyung.

- Nari kár túráztatnod magad, úgy is utoléri a karma – húzom el a számat, visszarántva az ideges lányt az asztalfőhöz. Jesszusom, milyen gyenge szöveg, karma? Na persze...

- Nem, én fogom utolérni, de azt nem köszöni meg – mérgelődik még mindig szobatársnőm.

- Kook, tényleg megtudod beszélni Jin-nel a költözést? – pillant bizakodva Tae, a mellettem ücsörgő fiúra.

- Nagyon remélem. A szobatársam amúgy is kiállhatatlan, valami értelmes srác nem ártana a helyére – mosolyodik el egy sóhajjal JungKook, mire egy nagyot harapok a vigasztaló csokimból. - De hangsúlyozom, hetero vagyok – neveti el magát, mire egy pillanatra, még a falat is a torkomon akad.

- Fogd már be gyökér – csatlakozik a nevetgélésbe TaeHyun, s átnyúlva az asztal fölött, vállba löki Kook-ot.

- Te tudtad? – krákogom a mellettem helyet foglaló fiúnak, meggyőződve arról, hogy Nari arcáról is süt a meglepettség.

- Mit, hogy Tae meleg? – pillázik rám JungKook. – Fiú vagyok, rémlik? Levágjuk az ilyet.

- A lényeg, hogy végre kolit válthatunk, ha minden jól megy – tereli el a kellemetlen témát Tae.

- Adná az ég – gyűröm össze a csokipapírt. – Srácok, amiket elmondtam nektek, az szigorúan titkos, csak ti hármatoknak mondtam el.

- Bízhatsz bennünk – emeli kezét vállamra Nari, egy nyugtató mosolyt intézve felém.

- Holnap HÖK gyűlés, tudjátok ugye? – szól közbe JungKook.

- Jaj, elfelejtettem mondani Byul – csapja homlokon magát barátnőm, ijedt szemeit felém fordítva,

- Sírjak, vagy nevessek? – húzom el számat egy grimaszt produkálva, mire oldva a hangulatot mindenki hangos kacagásban tör ki, s végül én is jólesően csatlakozok barátaim hirtelen jókedvéhez. Ez hiányzott komolyan, amilyen gyorsan csak tudom, ott kell hagynom a hallgatói önkormányzatot, kizárt, hogy képes lennék egy olyan egyletben tevékenykedni, ahol YoonGi is jelen van. Nézhetném, ahogy megvető szikrákat szórva a szemeiből egyre csak engem szurkálna, anélkül, hogy esélyt adna nekem egy higgadt magyarázkodásra, elnézés kérésre, vagy bármi másra. Kezdem a maradék hitemet is elveszíteni…

Másnap egy mesés, sárgás árnyalatokat öltő tájra ébred Szöul, s mélyet szippantva a friss, napsütés melegítette levegőből, nagyot kortyolok a mellém szegődő Nari kezéből kivett teából, az iskola főépülete felé masírozva.

- Szervusztok, köszönöm, hogy gyakorlatot teljesítő hidrogénezett hajú cimboránkon kívül mind eljöttetek – ereszti hosszúra beköszönő szövegét NamJoon, a délelőtti órákra tett gyűlésen. – Nem is szaporítanám a szót, a gólyabál a nyakunkon és még sehol sem tartunk a szervezésben. A beosztások úgy lesznek, mint tavaly, annyi változással, hogy Nari velem intézi az élőzenét, Byul pedig YoonGi-val utazik Yangju-ba elhozni a jelmezeket, mert kurvára nem partnerek idén a szállításban az ottaniak.

- Tessék? – szalad ki a számon a meglepettség hitetlenkedő hangja.

- Baj van?

- Az igazság az, hogy nem igen vagyunk jelenleg jóban – sütöm le zavartan a szemeimet, felgyorsult szívverésemet egyre csak mély levegőkkel csitítva.

- Akar valaki partnert cserélni? – néz körbe rajtunk NamJoon. - Nari te velem leszel kár jelentkezned.

- Én leszek Byul-lal, majd Jin elmegy YoonGi-val – szól közbe JungKook a lapító társaságból.

- A kaját én intézem, idén sem lesz máshogy, te meg segíteni fogsz öcsi – hadarja el hűvösen Jin.

- Nem nagy dolog Byul, YoonGi-nak ott van a faterja kocsija, elmentek, bepakoljátok a holmikat, és tűztök haza, nincs messze Yangju. Számítok rád, sok múlik ezen – mosolyog biztatóan az elnök, majd lezártnak tekintve a velem folytatott beszélgetést, újabb napirendi pontba kezd. Hihetetlen, miért nem állok fel nemes egyszerűséggel és közlöm, hogy mindenki kapja be? Számít rám, számít rám, persze, jó duma… Vajon tud erről YoonGi, vagy még ezt is én adagoljam be neki, mikor látni sem akar? Aish, elegem van…Egyáltalán minek jelmez egy gólyabálra? Érdekel is már engem, legyünk túl rajta és kész...

- Sajnálom Byul, fasírtban voltunk a napokban Nam mackóval, nem mertem beközölni, hogy cseréljünk partnert. Te meg megtiltottad, hogy még többen tudomást szerezzenek az ügyetekről – mentegeti magát Nari, az épület nap melegítette folyosójára kibattyogva.

- Nincs gond, majd túlélem valahogy – legyintek egy műmosollyal a képemen tovább sétálva előre. – Ahogy elnéztem a fiúkat, YoonGi nem mondott nekik semmit, és ez így lesz jól.

- NamJoon írt neki, hogy mi a helyzet, de még nem reagált rá, remélem készséges lesz veled szemben.

- Én is remélem, egyre jobban dühít a helyzet, és vele együtt ő maga is. Már alig érzek megbánást, és ez nincs rendjén… - fújom ki levegőmet, kikerülgetve a megsokasodott diáktömeget a hatalmas aulában.

- Ott van! – kiált fel mellőlem Nari, s mielőtt felé fordíthatnám kérdő tekintetemet, kiugorva oldalamról, a tömegbe siet – Kinyírlak te ribanc! – hallom hangját a forgatagban, s rossz előérzetemmel karöltve, a lány után futok.

- Süket vagy? Halljam! – érek a kiabáló Nari mögé, s lihegve pillantok az előtte álló göndör hajú alakra.

- Hagyj már lógva – von vállat Ella, s mit sem törődve velünk, tovább is készülne menni, ha Nari nem ragadná meg felkarját, ezzel maga elé fordítva a lányt.

- Te utolsó kurva – ordít szobatársnőm, olyan átszellemült indulattal, amitől furcsállóan, homlok ráncolva elmélkedek el, hogy ez a lány valóban az általam ismert Nari-e.

- Nari hagyd abba, nem ér ennyit – húzom hátrább a fortyogó barátnőmet.

- Lányok mi folyik itt? – ér be minket TaeHyung és JungKook is.

- Fogtam egy szukát – neveti el magát a lány, még mindig önmegcáfoló viselkedésével.

- Nari állj már le mi ütött beléd – ragadja meg végül Tae is a lány karját, és messzebb húzzuk, a kissé ijedten álldogáló, szótlan Ellától, aki kapva az alkalmon, azonnal eltűnik a túlerőtől. - Képes lettél volna megverni, vagy mi a franc?

- Byul is megtenné értem, ő is megvédett mindig! – ereszti lejjebb hangját, s elernyedt karjait, végül mind a ketten elengedjük. – Sajnálom - leheli maga elé halkan.

- Olyan bolond vagy – rázom meg vállánál fogva. – Egyszerűen csak kerüljük el, semmi kedvem az álszent pofáját látni nap, mint nap, mert még a végén én magam megyek neki – grimaszolom, s egy rövid ölelés erejéig, nevetve vonom magamhoz Nari-t.

- Merjünk ilyen harcos amazonokkal együtt ebédelni? – súgja a kelleténél is hangosabban JungKook Tae-nak, oldva a jelen helyzet feszültségét.

- Kénytelenek leszünk mi fizetni – somolyog a fiú, s szúrós szemeink elől elmenekülve, maguk elé engednek bennünket a forgó ajtónál, majd derűs, hatalmas léptekkel a közeli étteremig meg sem állunk. Nem akarok senkin és semmin sem görcsölni, YoonGi azt hiszi, hogy ő az egyetlen, aki ebben az egészben sérült? Akár akarja, akár nem, holnap vele fogok menni Yangju-ba, és ha tetszik neki, ha nem, meg fog hallgatni, mert ez így nem fair... Legalább köpjön le, mondja a szemembe, hogy csalódott bennem, hogy utál, és már nem szeret, vagy soha nem is szeretett, csak járatta velem a bolondját, akármi...

- Byul, beszélhetnénk? - ragadja meg csuklómat hirtelen JungKook, mielőtt az étterem ajtaján beléphetnék a többiek után.

- Hm? - fordulok felé, kicsit arrébb lépve a bejárattól, kérdő tekintetemet a fiú kicsit félénk, ám még is eltökélt arcára emelve. Gyanúsan viselkedik, és nem mintha nem sejttettem volna már egy jó ideje, még is lesokkolnak szavai...