13. Kínos délután

13. fejezet

Egy nap talán értelmet adsz egykori kínos harcainknak, a szemembe nézel és ott végre megpillantod önmagad. Mert egymásban maradtunk kiírhatatlanul, sorsfordítóan, visszafordíthatatlanul. Átírhatatlanul. Ameddig engem, addig önmagadat is megtagadod. /Lakatos Levente/

- Remélem nem gond, hogy a bátyja is eljött - hallom unnie hangját, mire anya csak kezeit összeütve fejezi ki örömét, amivel már madarat lehetne fogatni...

- Byul-ah - lép elém nevemet ironizálva a szőke, mielőtt követhetné a többieket - Milyen kicsi a világ - támaszkodik meg a falnál, egy tenyérbe mászó, gúnyos vigyorral az arcán. Idegességemben még mindig egy szó sem jön ki a torkomon, egyre csak hitetlenkedve tátogok, mint egy jól megtermett ponty. Az emberek azt mondják, hogy a baj sosem kopogtat előre, azonban ezúttal a baj kétszer is tövig megnyomta a csengőt...

- Mi a francot csinálsz itt – indulok meg felé, szavaimat mérgesen suttogva, hogy a többiek semmit se vegyenek észre. Aztán magyarázkodhatnék a többieknek, mire ez a hatalmas kiakadásom… Válasz helyett csak büszkén és lesajnálóan vigyorog rám, majd ellökve magát a faltól, kikerül és kimérten a konyhába sétál. Nem térek magamhoz, ez most tényleg megtörténik?

- Byul-ah ugorj le a boltba, hozz üdítőt – kap el az ebédlőbe érve anya.

- Már itt sem vagyok – fordulok vissza a felhőtlen jókedvű bandától, s dzsekimet felkapva már be is csapom magam után a bejárati ajtót. Világ lustája vagyok, de most igazán hálás lehetek anyu kérésének, hiába vagyok kíváncsi az indokokra, egyszerűen el kell tűnnöm...

- Várj már – lohol utánam a jól ismer szőke, mire megtorpanok az utcára érve, majd egy mély sóhaj kíséretében forgatom meg szemeimet a fiú felé fordulva.

- Mi van? – sziszegem, mint egy mérges kígyó.

- Egy életre megjegyeztem a képedet, amikor megláttál – neveti, kifújva magát.

- Hát ennek nagyon örülök. Ezt akartad elmondani? – veszem elő lehető legcinikusabb grimaszomat, kezeimet összecsapva. – Inkább azt kezd el, hogy mi ez az egész – teszem karba kezeimet.

- Mi lenne, az öcsém belezúgott a drogos nővéredbe – vetődik le egy közeli padra.

- Ne merészeld a nővéremet a szádra venni – állok meg előtte ökölbe szorított kezeimmel.

- Nincs igazam? Figyelmeztettem a nyáron YoonHo-t, de ki vagyok én, hogy a boldogságának útjába álljak – vonja meg vállát, szemeit rám tapasztva, karjait szétdobva a pad támláján. – De, ha bármit tesz a nővéred az öcsém ellen, azt nem csak Kyung, de te is nagyon megbánod – komorodik el tekintete.

- Azt akarod mondani, hogy te végig tudtál a testvéreink kapcsolatától? Ezért költöztettél magad mell a kollégiumban, hogy rajtam tartsd a szemed? El akartad érni, hogy tartsak tőled, vagy mi?! – hadarom el kérdéseimet, tőle tisztes távolságra leülve.

- Te tartasz tőlem? – emeli fel meglepődötten szemöldökeit. – Jól teszed… - húzza össze szemeit, közelebb hajolva ijedt arcomhoz.

- Fenyegetsz? – próbálok erős maradni, de a szívem már réges rég a torkomban ver.

- Vedd inkább amolyan, figyelmeztetésnek.

- Talán a nővéremnek kellene ezt előadnod.

- Hogy aztán elpanaszolja az öcsémnek? – dől vissza a pad háttámlájának, egy mélyet szippantva a hűvös levegőből.

- Szánalmas vagy te is és a naiv öcséd is – tápászkodok fel a padról, ám a fiú sebes mozdulattal ragad meg, s erővel a padra lök, ahogy lábaim közé térdelve tornyosul fölém egész testével. Elakadt lélegzetemmel bámulok bele elszánt szemeibe, egy hatalmas és nyilván valóan hangos nyeléssel kísérve.

- Ne kóstolgass, nem áll jól – hajol bele ismét, észrevétlenül elvörösödött arcomba.

- Hagyj békén! – teszem mellkasára mind a két kezem, de mintha egy falat tolnék… Idegesen sütöm le szemeimet, s a felgyülemlett méreg könnyek formájában ölt alakot a szememben, amiket megjelenésük pillanatában letörölve bambulok tovább magam elé. YoonGi hangos sóhajjal enged torlaszából, mire némán felállva a közeli bolt felé veszem az irányt. Dühös vagyok, de ez a düh már fájdalmas szomorúsággal elvegyülve mardossa a szívemet… Nem értem, hogy miért történik ez velem…

- Ne kövess – dünnyögöm megérezve a fiú mögöttem cammogó alakját.

- Ne vitatkozz – kontráz rám azonnal, és árnyékként követ végig a bolt minden zugába. 

Kelletlenül hangos sóhajokkal próbálom magam lenyugtatni két karton üdítővel egyensúlyozva vissza a lakótelepi lakásunk felé. Miért gondoltam, hogy azért követ még mindig, hogy segítsen? Esze ágában sincs, szerintem még élvezi is nézni a két leszakadni készülő karomat, de legalább már itt vagyunk a lépcsőház ajtajában, talán azt kinyitja. Na persze, majd ha kisbalták potyognak az égből, ugyanazzal az idegesítő pillantással figyeli szerencsétlenkedő mozdulataimat, meg sem fordul a fejében, hogy segítsen… Semmi gond Byul, majd csak vissza varja valaki a karodat, nem is értem miért vettem ennyi innivalót, nyilván valóan még a kartonok megbontásához is ideges voltam…

- Na add ide – veszi ki a két pakkot a kezeim közül YoonGi, pár lépcsőfokra elválasztva lakásunk ajtajától, amit könyökével kinyitva be is lép, s egyenesen a konyhába gyalogol. Értetlenkedve sietek utána, ahova időközben már apu is megérkezett.

- YoonGi egyedül cipekedtél a bolttól? – képed el anya, elrendezve az italokat.

- Semmi gond, nem akartam, hogy EunByul fáradjon – vigyorodik el, majd apámhoz lépve mélyen meghajolva mutatkozik be, s helyet is foglal édesapám mellett az ebédlőasztalnál.

Pofám leszakad… Hány évesek is vagyunk?!

- Byul ne bámészkodj, segíts teríteni – szólít meg anyu, mire fogaimat csikorgatva, egyre csak az étkészlet földhöz vágására gondolok. Nem hiszem el, hogy szorult ebbe az emberbe ennyi tahóság? Menten tarkón vágom, mit képzel ez a szőke magáról… Kyung meg csak vigyorok minden irányba, ahogy apa YoonHo-t kérdezgeti kíváncsian rajta tartva szemeit.

- Jó étvágyat mindenkinek! – helyezi anya a rakott tésztát tartalmazó hatalmas üvegtálat az asztal közepére, s le is ül az asztalfőre, szemben apával, majd elfoglalva az utolsó helyet Kyung mellett, leülök, hogy aztán a szememmel végérvényesen is véget vehessek YoonGi idegesítő jópofizásának a szüleim felé… Istenem, hogy lehetnek ilyen vakok a szüleim?

- Byul-ah, hahó – mozgatja meg kezeit előttem anya. – Nem eszel? – néz rám kérdően, s körbepillantva tapasztalom meg, hogy csak előttem nincs még étel. Könyörgöm, csak ne kelljen a negédes beszélgetésüket hallgatnom…

- YoonGi, úgy hallottam ugyanarra a főiskolára jársz, ahova Byul – fordítja fejét apu a szőkére, aki készséges mosolyával viszonozza a pillantást.

- Igen, már sokszor találkoztunk – bólogat hevesen.

- Akkor legyen dupla randi! – csap vállon Kyung, amitől a falat azonnal félre csúszik, és víz után kapkodva, kezdek fulladozni, mire anya felpattanva helyéről csapja meg a hátamat. Elég groteszk lenne, ha itt és most, mindenki előtt elpatkolnék…YoonGi meg csak röhög, s nem tudom, hogy rajtam, vagy azon, amit a nővérem mondott… Vagy együtt a kettő váltja ki belőle ezt a jókedvet? Sajnos, nem sajnos, egy hatalmas korty víz után, megnyugodva veszem újra egyenletesen a levegőmet, figyelmemet a fiatalabbik Min felé vetve.

- YoonHo, akkor idén érettségizel, van már terved, hova mész tovább? – kezdi faggatni anya a fút.

- Persze, a bátyám nyomdokába szeretnék lépni, és hadi technikát tanulni. Évfolyam első, remélem egyszer én is ilyen jó leszek – mosolyodik el félénken a fiú. Nem tűnik hazugnak YoonHo, tényleg évfolyam első lenne YoonGi? Kit érdekel...

A délutánt, családom jó élményként éli meg észrevételem szerint, ám én minden pillantásommal lyukat égetek a szőke szemeibe, aki állva a sarat, gúnyos tekinteteket vet felém, majd, mint egy teljesen más ember játssza meg az udvarias úriembert a családom minden tagja előtt. Hátborzongató, főleg, hogy minden mozdulatát úgy lesem, mintha kötelező volna… Kyung és YoonHo pár percre eltűnik nővérem szobájában a kései ebéd után, a szőke pedig apával diskurál valamit a nappaliban.

- Nagyon helyes fiú lett ez a YoonGi – kacsint rám anya, s a kezemből kicsúszó tányér után kapva hördülök fel.

- Minden bizonnyal – vonom meg vállaimat a mosogatóba hordva az utolsó evőeszközöket is.

- Emlékszem kiskorotokban nem igazán jöttetek ki, de jó látni, hogy már minden rendben.

- A legnagyobb rendben – ironizálok, majd a megérkező szerelmes pár felé fordulok anyuval együtt.

- Kimegyünk a tóhoz anya – vigyorog Kyung barátja kezét szorongatva. Remek, végre eltűnnek, vigyék a szőkét is… - Te is jössz Byul készülődj, YoonGi is velünk tart azt mondta – folytatja mondandóját unnie.

- Én biztos nem – fordulok vissza a szennyes edények felé.

- Menj csak! – lökdös arrébb anya.

- Jót fogunk szórakozni – jelenik meg YoonGi a pár mögött, de úgy látom, csak számomra egyértelmű, hogy a pillantása mögött mennyi hátsó szándék is lapul…

- Byul-ah légyszí – kapja el a vállamat, és a folyosóra kezd vonszolni nővérem, s mire észbe kapok ködös tekintetemből felocsúdva, már a lépcsőházban baktat le a kis társaságunk. Engem ver a sors, ez már teljesen bizonyos… Fél óra kínos gyaloglás után meg is érkezünk a célpontunkhoz, a környékbeliek által csak Napos-nak elnevezett csónakázó tóhoz, ahol most is sokan lézengnek a hűvös idő ellenére. A parton megállva fürkészem a távolban már a habokat szelő két szerelmest, ahogy YoonHo a hevesen integető nővérem után nyúlva inti nyugalomra, amit innen elnézve jól is tesz, nincs kedvem egyikőjüket sem kimenteni egy esetleges borulás után… Tudnám minek jöttem, YoonGi is eltűnt, kitudja hova… Nem mintha érdekelne, egyszerűen csak bosszant.

- Fogd – dug valaki az orrom elé valami gőzölgő italt.

- Mi ez? – kapom szemeimet a mellém érkező szőkére.

- Méreg, neked hoztam – húzza el bosszúsan a száját. – Most kell vagy nem?

Némán veszem a kezembe a jól esően meleg teát, s követve YoonGi-t egy közeli padra telepedünk, gondosan ügyelve a távolság megtartására. Hosszú percek telnek el a tó vízének csillogását pásztázva, mélyen saját gondolataimba merülve, mire a mellettem ücsörgő végül megzavar.

- Voltunk itt kiskorunkban – könyököl combjaira, kissé előre dőlve, szemeit a távolba meresztve.

- Tudom. Találtál egy békát, és bemesélted, hogy ha megpuszilom, akkor unikornissá változik – kezdem felidézni homályból kitisztuló emlékemet.

- És megpusziltad – neveti el magát. – Mekkora hülye voltál.

- Én legalább nem rekedtem meg azon a szinten, ellenben veled – veszem fel a kesztyű, mire tekintete rám vándorol egy erőltetett nevetés kíséretében.

- Engem is megcsókolnál, ha azt mondanám, szőke herceggé változok – kalandozik el YoonGi gondolata.

- Akkor már inkább újra a béka. Az még valószínűbb is – emelem fel gúnyosan egyik szemöldökömet.

- Felvágták ám a nyelved… Már mondtam, hogy vissza kellene venned, mielőtt megütöd a bokád kicsi Byul – sandít rám, hirtelen közelebb csúszva, s kihátrálva tőle, a pad legszélére menekülök.

- Ne gyere közelebb!

- Miért, akkor mi lesz? – húzza tovább az agyamat, cinikus mosolyával egyre közelebb hajolva, mire felpattanok a padról, és a közeledő szerelmesek felé intek egy széles vigyorral, ami lassan elfolyva arcomon, egy grimasszá alakul. Menjünk már haza, elegem van… Csókot váltanak a partra lépve, majd fejfájásra hivatkozva kezdem ösztönözni Kyung-ot, hogy induljunk meg, s végig legelöl trappolva, szinte futok hazáig. Biccentve YoonHo-nak az emeletes házunk előtt, vissza sem nézve rontok be a lépcsőházba, s keresztül vágtatva a lakásunkon vetődök be az ágyamba. Előbb ugrok ki az erkélyről, mint, hogy még egyszer ilyenben legyen részem, ezt a szőke fejűt valaki végre jól fejbe verhetné, hogy lehet, hogy az öccsével ennyire különböznek? YoonHo kedves és figyelmes, még velem is, akit nem is ismer, bár, ha jobban belegondolok YoonGi is az a szüleimmel… Még csak az kellene, hogy kiderüljön, hogy a kis srác is kiköpött testvére, mert ha erre kerülne sor, ott már vér folyna... Talán, ha így lenne nem fenyegetőzött volna YoonGi öccse védelmére kelve, ahh, miért agyalok ezen, tejesen felesleges, szépen végig alszom ezt a két napot és visszahúzok Szöulba, ahol megint mi vár majd rám? Egy tenyérbe mászó kiállhatatlan szomszéd, akit még köszönésre sem méltattam az imént, de annyi baj legyen… Kyung életkedvével karöltve robban be a szobámba, mint egy mindent elsöprő tornádó, és mellém feküdve az ágyon, valós fejfájásomig kezdi taglalni, hogy mennyire oda van azért a barna hajú fiúért, aki valljuk be, ha jól számolom négy évvel fiatalabb tőle. Elég éles váltás a harmincas, drogos expasija után. Ki érti ezt, én biztos nem… Talán el kellene mondanom neki, hogy YoonGi mekkora tahó igazából? Nem is hinné el nekem, nem csak hülyének nézne, de még neki állna kombinálni is... Aish! Most már tényleg fáj a fejem...