23. Vakság

23. fejezet

 

Önbizalommal teli embernek tűnök, és bátor vagyok, de hogy magamat mennyit bántom közben, és mennyi bennem a kétely - azt nem sejtik. /Palya Bea/

 

- Byul-

- De féltékeny vagyok, oké? - emelem fel, egyre feszültebb, váratlan őszinteségemtől itt-ott elcsukló hangomat.

- Kedvellek – vág szinte szavaimba, mire azonnal rezzenéstelen arcára kapom tekintetemet.

- T-Tessék? - hebegem el kérdésemet, mint aki nem értette tisztán rövid, velős mondatát.

- Jól hallottad - mélyeszti gyönyörű már-már feketébe hajló íriszeit pillantásomba, majd egy nyugtató, kedves mosollyal, kimérten kezd egyre csak közeledni hozzám. Szívem a torkomban ver fájdalmasan megakadályozva szabályos légzésemet, s a forróság futótűzként rohan át testemen, hozzám simuló erőt sugárzó alakját megérezve. Kérdés nélkül ejti rabul ajkaimat, s maga előtt tartva szenvedély áztatta csókunkból egy pillanatra sem elválva, egyenesen az apró lámpa megvilágította szobájába vezeti hátralépdelő, bátortalan mivoltomat. Zihálva tolom el magamat tőle, mire magabiztos, eltökélt mozdulatai lankadatlanul tépik le magáról pólóját, s mielőtt bármit mondhatnék, újra könyörtelenül nyúl hozzám, vállaimhoz, derekamhoz, s pihegő számhoz, lassan az ágyhoz vezetve elnyűtt, ingatag testemet.

- M-Mit csinálsz – lehelem két csók között arcába, megérezve hosszú ujjait fehér ingem gombjainál. Ez gyors...

- Kívánlak – folytatja lankadatlan tevékenységét, felhevült fújtatással nyakamba hajolva. Ezt most komolyan kimondta, vagy kezdek hallucinálni?

- N-ne – dadogok tovább, mint egy beszédhibás szemérmes kislány, aki fél egy fiú elé tárni féltett testrészeit. Végülis, ez semennyire sem áll távol a valóságtól… Kezeimet óvatosan a fiú ügyködő kezeire emelem, ezzel visszatartva, hogy utolsó gombomhoz érhessen. Azt gondolja, hogy elfelejtettem, a korábban történteket, és hasra vágódok szavaitól? A jó életbe, teljesen jól gondolja… Elhúzódik tőlem, és az ágy előtt ácsorogva bámulom sietősen fiókjához iramodó alakját, majd egy vörös anyagot kiemelve belőle, egy gyanús mosollyal tér vissza hozzám. Könnyed mozdulattal áll meg mögöttem, ahogy a selymes matériát szemem elé helyezi, s finoman megköti tarkómnál, ezzel megfosztva engem, szemem világától. Mintha minden korábbi félelmem, egy pillanat alatt válna semmissé, úgy illan el belőlem maradék kételyem is, s forró csókokat hintve nyakamra, észrevétlenül szabadít meg felsőmtől. Mindenem beleremeg érintéseibe, amik úja és újra felhevítik remegő végtagjaimat, és egyetlen mozzanattal megszabadítva melltartómtól, nyelvével kezdi ízlelgetni bőrömet, végighaladva gerincemen, fokozatosan leülve ágya szélére. Képtelen vagyok megfordulni, a lábaim mintha mozgásképtelenné válnának, ezzel megtagadva minden utasítást az agyamtól, ami hol a gyors lelépést, hol a kényeztetés viszonzását suttogja. Mint egy kirakat bábú állok a szoba közepén, hagyva a fiú minden felém irányuló tervének beteljesítését, s elém nyúlva, egyszerűen húzza le farmerőm cipzárját, majd együttműködően, ki is lépek a nadrágból. Eljött hát a pillanat, itt állok háttal, egy öntelt, magabiztos szőkére festett hajú fiú előtt, egy szál tangában, s minden zokszó nélkül engedelmeskedve akaratának, hagyom, hogy az ágyára fektessen. Nem látok semmit a szememet takaró anyagtól, de tisztán érzem önelégült mosolyát, minden porcikámat alaposan áttanulmányozó szemeit, s forró, simogató érintéseit.

- Semmi olyat nem teszek, amit ne élveznél – tér vissza egy csókért arcomhoz, majd számat elharapva, levegőmet visszafojtva érzékelem melleimre térő ajkait, amiket apró puszikkal jutalmaz, s tovább haladva hasamon, fehérneműmnél torpan meg. Görcsösen összenyomott libabőrös combjaimat szétfeszítve, megállíthatatlanul húzza le rólam a ruhadarabot, s egy apró nyomást kifejtve korábban megismert erogén csiklómra, nyelvét érzem meg odalent.

- Hé – nyögöm el magamat a váratlan mozzanattól, s zavaromban szám elé tapasztom mind a két kezemet. Hogy képes ilyen szinten kényelmetlen helyzetbe hozni? Úgy érzem magam, mint egy bolond árucikk, ami tulajdonosa minden érzéki nyelvcsapására, újra és újra összerezzen, valami egészen új, kéjes érzéstől. Zsibog minden porcikám, s akaratlan mozdulatommal, a fiú hajába túrom kezeimet, és hiába a kendő, érzem, hogy tettem megmosolyogtatja, és még magabiztosabbá teszi, szinte az őrület határára sodorva, fújtató, hangosan nyögdécselő énemet. Elnyújtott pillanatokkal később, végérvényesen is elönti agyamat, a minden józan gondolatot elsöprő intenzív kéjérzet, mire önkénytelenül feszül meg minden izom, s nyakamat hátrafeszítve engedem át magam a gyönyörnek. Pulzusszámom szapora, az euforikus öröm mindenemet átjárja, s levegő után sóvárgó testem felett, a kifejezetten tapasztaltnak bizonyuló fiú alakját érzem meg, ahogy egy lágy csókot lehel számra, majd nyakamra. Engedelmesen húzom fel szélesre tárt térdeimet, hogy végre minden csodám okozóját magamban érezhessem, ám mégis váratlanul ér szüzességem elvesztésének szúró pillanata, ahogy tagját, a lehető leglassabban belém vezeti. Görcsösen rántom összébb testemet, s vállaiban megkapaszkodva, egy fájdalmas szisszenéssel közelebb húzom magamhoz.

- Látni… akarlak – pihegem kábán, óvatosan fülébe nyalva. Egyik kezével, nemes egyszerűséggel szabadít meg vakságomtól, mire a szobában uralkodó gyenge éjjeli lámpa fénye, most még gyönyörűbbnek mutatja a fiú kedves, még is magabiztos arcát, ahogy fokozatosan megszoktatja velem férfiasságának méretét. Újra összeszorítom a szemem, s megérezve egyre egyenletesebb mozgását, ismét hangos sóhajok törnek utat torkomból, de már egyáltalán nem akarom elfedni a fiú magabiztosságának forrását jelentő hangokat, így kéjesen fülébe szuszogok, átadva magam minden beteljesülésért könyörgő mozdulatának.

 A behúzott függönyökön át is jól kivehető a sötétbe burkolózó, halványan felderengő külvilág, ahogy az egyre hevesebb szenvedély, morajló hangok formájában lepik el a szobát. Hol távolabb, hol közelebb fog magához, keresve mindkettőnk számára, a tökéletes ritmust, mély tekintetét néhányszor ellenőrzően arcomra tapasztva. Zilált, verejték nedvesítette hajába úsztatom egyik kezemet, s meglepetésére, egy csók erejéig magamhoz húzom, ám hiába a lelassult tempó, pillanatok alatt éri el a beteljesedés hegyének csúcsát, s egy férfias, visszafogott sóhaj után, elernyedten hajtja fejét vállamra. Lihegve válunk el egymástól, s kényszeredetten nyúlok azonnal a takaró biztonságot nyújtó fedéséért, majd óvatosan magamra húzom, mint egy védelmi burkot. Ez a leírhatatlan, szemtelen közelség, ez a vad eggyé válás, minden képzeletemet felülmúlta, és újra melegség járja át hevesen zakatoló szívemet, ahogy YoonGi felém kúszva magához fon.

- Kihűlt a kaja – mormogja fülemtől alig pár centire.

- Kaja? – próbálom visszafojtani nevetésemet. Ez aztán a szex utáni diskurzus…

- Főztem neked, ha már te nem tudsz – konstatálja, még mindig kissé zaklatottan szuszogva.

- Ez fájt! – kuncogok, s félénken, a szemérmetlenül fürdőbe sétáló fiú után vezetem pillantásomat. Hihetetlen, hogy ez megtörtént, és mindenfajta megbánás nélkül, ismét beleborzongok, ha a fiú bensőséges érintéseire gondolok. Levakarhatatlan vigyorral az arcomon bújok ingembe, majd fehérneműmbe, és kivánszorgok a korábban már futólag végigmért, mesterien megterített asztalhoz.

- Éhes vagy? – lép mögém az idő közben felöltözött fiú, egy puszit nyomva arcomra.

- Még szép – huppanok le az egyik székre, és türelmesen kezdem várni, míg a fiú újramelegíti az ételt. Tagadhatatlanul, menthetetlenül szerelmes vagyok, mit lehetne ezen szépíteni? És talán ő sem játssza meg magát, nem hazudik, és minden tette valós és őszinte velem szemben…

- Ez nagyon finom! Honnan tudtad, hogy ez a kedvencem? – ízlelem meg az ételt.

- Anyukád mondta az ebédnél, amikor nálatok voltunk az öcsémmel.

- És te megjegyezted? – képedek el tele számmal.

- Amint látod – vigyorog rám, s megborzolja, amúgy is minősíthetetlen állapotok uralta hajamat. Min YoonGi mikor lettél ennyire ellenállhatatlan, és mikor kerültem a hálódba?

Másnap reggel, az új nap felbukkanását jelző napsugarak, kegyetlenül kúsznak be a szobába, egyenesen, alvásért fohászkodó arcomba.

- Neked nincs ma véletlenül órád? – jelenik meg az ellenfényben talpig felöltözött szerelmem.

- Mmm – nyögdécselek, mint, aki egy percet sem aludt.

- Nari már keresett, valami zárthelyi dolgozatot emlegetve – neveti a fiú, az ágyra dőlve.

- Zárthelyi… dolgozat – formálom meg lehunyt szemekkel a szavakat, s mintha egy fájdalmas villámcsapás hatolna belém, úgy ülök fel az ágyon, ijedt arcomat a mellettem henyélő felé fordítva. – Milyen dolgozat?

- Csak vicceltem, nyugi – ugrik le az ágyról, menekülve egy esetleges ellene irányuló támadásomtól.

- Hogy lehetsz ilyen, kihordtam egy szívrohamot – duzzogom két ásítás között az ágyból.

- De a barátnőd tényleg keresett, és eléggé vigyorgott, amikor közöltem, hogy nálam aludtál. Megint.

- Hány óra?

- Fél nyolc.

- Aj, már itt sem vagyok – ugrok ki az ágyból, farmeromat sebes mozdulatokkal magamra kapva, s papucsomba belecsoszogva, már az ajtóhoz is indulok.

- Hé! – rivall rám a szobában hagyott szőke. - Ma este hatkor legyél lenn az udvaron.

- Miért? – fordulok vissza az ajtóból, kezemet a kilincsen tartva.

- Nem vihetem el a barátnőmet egy randevúra? – dönti cinikusan oldalra fejét. Egy hatalmas nyeléssel karöltve bámulok a közeledő fiúra, aki figyelmen kívül hagyva meglepett pillantásaimat, egy puszit nyom homlokomra, s kinyitja előttem az ajtót. – Ne késs!

- Nem fogok! – kiabálok a folyosó forgatagából, és fülig érő szájjal libbenek be a szobánkba, ahol Nari-n kívül, egy rosszallóan felém leselkedő TaeHyung-gal is szembe találom magam. Akkor essünk is túl a magyarázkodáson…

- Bele se kezdj! Mégis mi a fene ütött beléd te lány? – kiabál rám Tae, az ajtóban álldogáló alakomhoz közeledve.

- Most akkor kezdjek bele vagy ne? – vigyorgok a fiúra, aki még dühösebben szórja szeméből a villámokat.

- Nari mindent elmondott, és, mint tudjuk a koliban semmi sem marad titokban, már JungKook is tudja, hogy végérvényesen is összejöttetek – darálja el a szavait, mintha minimum az apám lenne. 

- A barátnőjének nevezett – pirulok el még a szó gondolatától is, hogy a lehető leggyorsabban mentsem a helyzetet.

- Hogy mi? És te akarsz az első barátnője lenni?

- Első? – pillantok kérdően Tae-ra.

- Első – sóhajt, és egy közeli székre ül. – Teljesen ledöbbent a viselkedése, de még mindig nem gondolom, hogy ne lenne valami hátsó szándéka. – fonja karba kezeit.

- Ne legyél már ilyen borúlátó! – lép az előszobába Nari is. – Örülnél inkább a boldogságuknak.

- Örülök, hát nem látszik? – neveti el teátrálisan magát Tae, még jobban felemelve hangját. – Nálam jobban már csak Kook repes az örömtől - vet felém egy flegma grimaszt.

- Jajj te – araszolok fülig érő számmal a vöröses sráchoz, és alaposan átölelem nyakát. - Beszélek vele is... Sejtettem, hogy nem lesz egyszerű beadagolnom ezt a fordulatot.

- Csak azt szeretném, hogy vigyázz magadra, rendben? – leheli egy nyugodtabb hanglejtéssel fülembe, ölelésemet viszonozva.

- Vigyázni fogok – vigyorgok fesztelenül rá, mire végre ő is mosolyra húzza száját.

- Na, mesélj már! Milyen volt? Tudod… - csapja össze kezeit Nari, egyre csak az éjszaka eseményeinek megtudakolására várva.

- Na, ez a rész már annyira nem érdekel, majd este találkozunk – int TaeHyung, s magára kapva táskáját, be is csukja maga után az ajtót.

- Este? – sétálok a fürdőhöz, hogy még indulás előtt lezuhanyozhassak.

- Igen, hármasban elmennénk egy bárba, vagyis négyesben, ha JungKook is társulna. Meg Persze Nam mackó, de még nem tudja, ráér-e.

- Randim lesz, de lehet odaérek – kacsintok a lányra, s sebes mozdulattal, már a forró víz alá is vetődök, hogy le ne késsük az első óránkat, minden szaftosabb esemény kitárgyalását, a nap további részére hagyva.

- Suga -

- Te fasz, tudtam, hogy te nyúltad le a kedvenc kölnimet! - robbanok be HoSeok szobájába.

- Picsába, a frászt hozod rám - ugrik fel az ágyáról az említett.

- És itt is van. Szerencséd - veszem el szekrényéről az illatszert, és, mintha eltökélt szándékom lenne az egészet egyszerre elhasználni, alaposan befújom magam.

- Jó ég, mi van veled? Mi ez a zakó? - dől a szekrényhez a srác.

- Történetesen randim lesz, a barátnőmmel - húzom a tükör előtt vigyorra arcomat, enyhén felzselézett szőke tincseimet igazgatva.

- Ki vagy te és mi a retkes búbánatot műveltél a haverommal?

- Nem tudom, de kurva jól érzem magam! - csapom vállba, egy infantilis mosollyal.

- Oszt, megcsináltad é már a lányt? - veszi elő gúnyos, megjátszott tájszólását HoSeok.

- Meg - iramodok vissza a bejárati ajtóhoz, feleszmélve, hogy már alig negyed órám van, hogy leérjek, és a zakóm gyűrött.

- Ennyi? Meg?

- Elég, ha annyit mondok, hogy sosem volt még ilyen jó? - fordulok vissza, kezemmel a kilincset markolászva.

- Tudhat valamit a csaj... - neveti el magát, s ellökve magát a szekrénytől, egy intéssel utamra is enged. Feszes léptekkel, széles, már-már görcsösen levakarhatatlan vigyorommal szelem át a folyosókat, ám a két emeletet elválasztó lépcsőknél, a telefonom zajos csörgésbe kezd, de hiába hagyom figyelmen kívül, a szobám elé érve újra jelez.

- Nagyapa? - lépek lakrészembe, fülemhez kapott telefonommal, egyre csak a rég nem látott vasalót felkutatva.

- YoonGi - suttogja a telefonba aggódóan.

- Sietek, baj van? - nyitogatom tovább a szekrényeket, hátha rálelek a keresett tárgyra.

- Haza kell jönnöd... - sóhajtja egy tőle teljesen ismeretlen, fájdalom átjárta hangon. Mégis mi a fenéért kellene hazamennem...