9. Képszakadás

9. fejezet

Lehet, hogy az alkohol az ember legnagyobb ellensége, de a Biblia azt mondja, szeresd az ellenségeidet. /Frank Sinatra/

- Te egy Istennő vagy – ugrok a frigóhoz, ahol a bőség zavarában azt sem tudom mihez nyúljak, ám mielőtt bármibe is beleharaphatnék, a kollégiumon uralkodó kellemes csendet egy vernyákoláshoz hasonlító zaj zavarja meg. Először nem is foglalkozunk vele, de, amikor a zaj, egy női hanggá módosul, már igencsak furcsállóan nézünk össze, hiszen mintha a mi folyosónk felől jönne. Óvatosan settenkedünk Nari-val az ajtóhoz, amit lassan kinyitva ki is dugjuk a fejünket, rögtön meglátva két lányt, bőröndökkel körbevéve, egészen pontosan YoonGi szobájával szemben. Nem tűnnek boldognak, és egyre csak a fiú nevét ordibálják, aki szemlátomást nem szívesen jön ki a szobájából. Mi a fene folyik itt?

- Mi van már? – tárja nagyra az ajtót hirtelen a szőke srác, s az ijedtségtől még inkább az ajtófélfához simulunk Nari-val.

- Oppa, ez még is mit jelentsen? – toporzékol MinAh az idegességtől még zavaróbb hangján.

- Áhh, már össze is pakoltatok. Remek. Na tipli – támaszkodik meg az ajtónál, kezeit karba téve YoonGi.

- Nem dobhatsz csak úgy ki minket! – lép a fiúhoz még közelebb, az idegtől már-már botladozva.

- Háromféleképpen mehetnek itt a dolgok: jól, rosszul, és ahogy én akarom.

- Akkor ez most azt jelenti, hogy szakítasz velem?

- Jártunk? – emeli fel szarkasztikusan szemöldökét YoonGi, amitől az amúgy is hisztérikusan viselkedő lány, még ijesztőbbé változva, egy pofonra lendíti kezét, ám a fiú számolva ilyen végkimenetelre, könnyedén ragadja meg a lány csuklóját, s erővel visszább löki. – Tűnés – sziszegi egyre indulatosabban a szőke, mire akaratlanul is kijjebb hajolok, ezzel elintézve, hogy a lányok azonnal kiszúrjanak. Ekkor már több ajtó mögül is bosszúsan kileskelődő egyének tűnnek fel, nyilván valóan a lány vonyító hangján feldühödve.

- Te! Lefogadom, közöd van hozzá – kiált rám MinAh, s hiába ugrok hátrább, csak annyit érek el, hogy Nari-t alaposan fellököm. Könnyes, méreg áztatta szemeivel trappol egyre közelebb, s mielőtt becsukhatnám az ajtót, a hajamat elkapva a folyosóra húz, majd erőnek erejével a falnak lök. Felocsúdni sincs időm, egyszerűen már követni sem tudom az eseményeket, s egy perce meginog minden porcikám, ahogy a falnak dőlve próbálok kiegyenesedni… Nari ijedten hátrál a nyitott szobánkban, mire MinAh szuka barátnője azonnal célba veszi, ám mielőtt átléphetné a küszöböt egy ismerős alak fogja le, s ezzel együtt az előttem dühöngő lány felkarját is elkapja valaki. Szemem kitisztul, s elképedve bámulom tovább az eseményeket, ahogy YoonGi, MinAh kapálózó testét vonszolja, nyomában JiMin-nel, aki azt a másik agyamentet toloncolja, egészen a liftig, ahonnan nagy levegőjüket kifújva lépdelnek vissza hozzánk.

- Byul, jó ég, minden rendben? – rohan ki Nari, még mindig remegő térdeivel.

- I-Igen, csak… - hebegem. – Kicsit ledermedtem, ezeknek tényleg elment az eszük – ráncolom össze homlokomat, majd ellökve magam a faltól a két érkező fiú felé nézek.

- Minden oké? – előzi meg kérdésével JiMin-t a szőke.

- Igen – sütöm le szemeimet. Kicsit váratlanul ért tőle ez a kérdés…

- Ezek tényleg megőrültek - méregeti JiMin a szőke szobája előtt heverő bőröndöket.

- Sosem voltak épp elméjűek – neveti el magát kelletlenül a pár centivel magasabb szőke.

- Kössz srácok – húzom el a számat, szemeimet lassan a fiúkra emelve, Nari-val együtt, aki még mindig a küszöbünkön bólogat, majd, amilyen gyorsan csak tudom, némán magunkra zárom az ajtót. Pont elég sokk volt ez estére, nem várom meg amíg JooGi beszól valamit...

- Remélem, tudod, hogy már nem élne a két csaj, ha a fiúk nem lépnek közbe?! – sétálok az ágyamhoz.

- Hát persze – mosolyogja el magát Nari, majd lekapcsolva a villanyt, a sötétbe burkolózó szobában emésztjük tovább az alig pár perce történteket.

- Szerinted miért tette ki őket YoonGi? – elmélkedik szobatársnőm.

- Fogalmam sincs, engem csak az érdekel, hogy végre eltakarodnak ebből a koleszból – bámulom tovább a koromfekete plafont.

- MinAh világ életében egy olcsó ribanc volt, aki átgázolt mindenkin, bevallom őszintén… nagyon örülök a pofára ejtésének – taglalja tovább egy halvány gonosz hanglejtéssel Nari.

- Remélem, hogy többet nem lesz vele dolgunk – sóhajtok, s a fal felé fordulva, saját gondolataimba merülök. Vegyesek az érzelmeim, egyrészről kárörvendő vagyok, hogy az a két ribanc végre eltakarodott innen, másrészről nem hagy nyugodni a tény, hogy YoonGi így bánt két nővel… Mármint, örülnöm kellene ennek, megérdemlik, de az a srác valóban ilyen ember lenne? Kihasználja a nőit, aztán, mint egy olcsó tárgyat, kihajítja őket? Ki tud egy ilyen alakon kiigazodni... Fogalmam sincs mi rejtőzik a cselekedetei mögött. Még a gondolatától is kiráz a hideg… Meg amúgy sincs valami meleg a szobában, és ahogy hallom kinn még mindig esik az eső, ami a másnap megérkeztével gyönyörű napsütéssé válik, apró pocsolyákat hagyva maga után. Félálomban kecmergek ki az ágyamból, csodával határos módon jóval Nari ébredése előtt, s egyenesen a nap melegítette erkélyre csoszogok.

- Be ne kapj – szól rám valaki két ásítás között a szomszéd erkélyről.

- Neked is jó reggelt – fintorodok felé sem fordulva, majd némán kezdjük mind a ketten az utcán gyülekező diákokat méregetni. Talán még túl korán van, hogy zavarjon YoonGi közelsége, és így, hogy valószínűleg még ő is fáradt piszkálódni, nyugodtan követem a fiú példáját, s a korlátra könyökölök. Elég hűvös van a napsütés ellenére is, de kellemesen szívom be a friss levegőt, álmos szemeimet egyre nagyobbra nyitva, nyakamat ide-oda tornáztatva. Hosszas néma percek elteltével, akaratlanul vándorol szemem, a korláton átugorva, lábaitól felfutva egészen szőke, borzos hajától árnyékolt arcáig, majd elidőzve vonásain, távolba mélázó pilláit kezdem fürkészni. 

 

A nap erőteljes sugarai, megfelelően világítja be nyugodt arcát, ami még mindig az udvart bámulja, s pillantásom megzabolázhatatlanul halad minden porcikáját végigmérve, egészen kulcscsontjáig, majd felismerve, hogy már nem csak szemem sarkából lesem, hanem egész arcomat felfordítom, minden vér egyszerre fut az arcomba. Zavartan fordulok vissza a nap vakítása felé, hogy véletlenül se lássa meg, hogy percekig őt vájkálták szemeim.

- Máskor kevésbé feltűnően stírölj – löki el magát a korláttól YoonGi, majd értetlen, meglepett arcom felé vetve egy kéjenc kacsintást, visszamegy a szobájába. Hogy az a…

- Byul? – nyitja ki Nari az erkély ajtót álmos, még félig csukott szemeivel, s államat összekaparva a földről, belépek a lányhoz. – Korai vagy ma – követi álmos tekintetével mozdulataimat a szekrényemig, ahol idegesen a ruháim között kezdek kutakodni. Mi a fene ütött belém, semmi különleges nincs a szőke vonásaiban, miért égettem le ennyire magamat, ahh EunByul olyan hülye vagy… A nap nagy része a tantermek órájának bámulásával telik, s a tananyag, egyik fülemen be, a másikon ki zúg egyfolytában. Valamit kezdenem kellene magammal, mert ez nem állapot, hogy ennyire rövid ideig tudok koncentrálni, Nari füzete meg már füstöl a jegyzeteléstől. Legalább lesz miből tanulnom...

- Lányok! – ugrik mögénk két ismerős, kellemes hangú fiú, ahogy az utolsó óránk végeztével a tömegbe vegyülve igyekszünk az udvar felé.

- Hé – fordulok Tae és Kook felé, akik fülig érő szájjal mosolyognak. – Hogy tudtok egy ilyen nap után így vigyorogni?

- Téged mindig öröm látni – oson mellém Kook, hogy udvariasan megtartsa az ajtót, amit egy csapat diák, épp előttünk csapott be.

- Menj már – lököm oldalba, majd mind a négyen a szokásos helyünkre telepedünk a kollégium elé, ahol nagyokat sóhajtva dőlök a faasztalra.

- Úgy csinálsz, mint aki nem egész nap aludt volna az órákon – telepedik le velem szemben, gúnyolódva Nari.

- Este mit csináltok?

- Eszünk végre, napok óta csak falatokon, meg almán élek – fordítom a mellettem ülő JungKook felé fejemet.

- Lesz egy buli ma, eljöhetnétek.

- A Global-ba? – elmélkedik TaeHyung.

- Jaja, valami szezon nyitó buli. Nincs messze innen.

- Menjünk! – derül ki arca a szemben ülőnek, egyre csak szemeivel engem kérlelve.

- Azt hiszem ott a helyünk – emelem fel fejemet az asztalról egy elszánt vigyor kíséretében, majd kitornáztatva nyakamat az egész napos görnyedés után, a fákon átszűrődő erőteljes napsütés felé fordulok, kivonva magamat egy időre a három jómadár diskurzusából. Egy buli... Talán ez jó sül el, és bevallom őszintén, már nagyon rám fér egy kis ereszd el a hajam. Vagy fogd meg a hajam, ha éppen úgy alakul...

- Mi a fenét húzzak? – toporog már legalább fél órája a szekrénye előtt Nari, míg én minden felkiáltásánál félrehúzom a tusvonalat a szemhéjamon. Újra letörlöm, s a lányt figyelmen kívül hagyva, újrapróbálkozok. Már legalább háromszor rámutattam a megfelelő ruhára, most már nem érdekel, oldja meg. Ha nekem nem hiszi el, hogy az kék koktélruha jól áll rajta, akkor bárki bármit mondhat... Az előre megbeszélt tíz órási találkozóról pár percet késve, talpig csinosban, egymásba karolva érkezünk meg a két várakozó fiúhoz, akiket végigmérve, még a szavunk is eláll. TaeHyung illedelmesen Nari felé nyújtja kezét, mire széles mosolyával beleegyezően karol bele a fiúba, s példájukat követve, nevetgélve eredünk utánunk JungKook-kal a hűvös éjszaka, halvány fényeibe. A hely kívülről egyáltalán nem tűnik nagynak, és türelmetlenül végigkínlódva a sort, az épületbe lépve, egyenesen a pultok felé veszem az irányt, hogy az első kört állva, négy rövidet kikérjek, a többiek legnagyobb örömére. Felfedezve a zsúfolásig megtelt hely rejtett zugait, egy-egy rozéfröccs társaságában sétálunk, az illuminált fiatalok között, egészen a táncérig, ahol azonnal megtorpanok.

- Táncoljunk – kiabálja a fülembe Tae, majd italomat lerakva egy közeli asztalra, azonnal követem, Nari-val és JungKook-kal együtt, akik ha jól látom, már le is hörpintették az italt. A zene hangos és vibráló hatást kelt felforrósodott testemben, ahogy a villódzó fények alatt kezdek ráhangolódni a ritmusra, majd hosszas vonaglás után, megérezve az otthon megivott Nari féle pezsgő, a feles és a rozéfröccs egyvelegét a gyomromban, egy kis szédülés társaságában keresek helyet magamnak a közeli kanapék körül.

- Minden oké? – siet utánam JungKook, mihelyt a kanapéra terülök.

- Persze, csak innék még valamit – húzom össze szemeimet. – Valamit, ami üt.

- Nem kellene…

- Légyszí – veszem elő alig használt, de általában hatásos boci szemeimet. Kook sóhajtva bólint, és eltűnik a tömegben, magamban remélve, hogy valami magas alkoholtartalmú itallal tér vissza. Muszáj kicsit elengednem magam…

- EunByul – vágódik le mellém, egy ismerős, sötétszőke hajú fiú a semmiből. – Hát te itt?

- NamJoon? – vonom fel szemöldökömet a felismeréstől, ám mielőtt újabb kérdéseket tehetnék fel, hogy mit keres itt, három újabb alak tűnik fel körülöttünk. Amúgy meg mit keresne itt, nyilván azt, amit itt mindenki más...

- Áhh, a babaarcú – huppan le mellém JiMin. Babaarcú? Mennyit ivott ez… Valami mondatszerűt kezdek magamban megformálni, ahogy az előttem álló HoSeok-ra, majd YoonGi-ra vezetem kissé már kába szemeimet, akik valami barnás italt kortyolgatnak.

- Ha csajozni jöttetek, rossz helyen ültök – vigyorgok rájuk meglehetősen erőltetetten.

- Nari is veled van? – hajol a fülemhez NamJoon.

- Valahol táncol – emelem fel hangom, hogy megiramodó alakját elérjék szavaim, de amilyen hirtelen tűnt fel, olyan váratlanul vegyül újra el. Ő sincs már formában...

- Szabad? – húzza el száját a két előttem álló mögé érkező JungKook, kezében két poharat szorongatva. YoonGi szúrós és igencsak gúnyos, már-már lenéző pillantásokkal áll odébb, majd szemével kezdi némán követni a fiút, aki mellém ülve, kezembe nyomja italomat. Szőke fejével int JiMin-nek, aki kéretve magát tápászkodik fel mellőlem, majd követi a két kellemetlen alakot a tömegbe, s szerencsére az este folyamán már nem is futok össze YoonGi-val. Legalább is úgy dereng, vagyis rémlene, ha lenne emlékem, ugyanis lehúzva a pohár tartalmát, elmémet egy képszakadás ködösíti be, egy pezsgő euforikus érzést keltve bennem. Pedig még csak fél tizenkettő lehet…

Úgy érzem magam, mint, aki egész este egy körhintában aludt volna, ami megállás nélkül forgott, és, ahogy érzékelem a külvilágot, még mindig forog. Nyöszörögve kezdem felmérni, hogy végtagjaim mozognak e, s minden testrészem sikeres megmozdítása után, megnyugvással fordulok az egyik oldalamra, hátha, így lassul a környezetem indokolatlan mozgása. Szemem még mindig csak résnyire van nyitva, de valami belső hang egyre csak arra ösztönöz, hogy életjelet adjak magamról a külvilág felé. Lassan nyitom fel pilláimat, és újabb megnyugvásként ér, hogy egy szobában vagyok, és szerencsére nem az utcán, sem egy kórházban. Mi a fene történt tegnap este, úgy fáj a fejem, és az elém táruló kép is csak vontatottan akar lelassulni, ám minél jobban koncentrálok annál furcsállóbban ráncolom homlokomat. Meggyőződésem, hogy már reggel van, hiába van besötétítve a szobában, ahogy azt is megmerem kockáztatni, hogy nincs éjjeliszekrényem. De akármennyire is hunyorgok, ez bizony egy éjjeliszekrény itt előttem… Egy óra van rajta, aminek erősen vibráló számai egyre csak azt próbálják megmagyarázni nekem, hogy délelőtt tíz lesz pár perc múlva. Indokok után kutakodva a fejemben fordulok meg az egészen furcsa, ismeretlennek titulált ágyon, ám a kitisztult kép nem várt eredményt hoz. Erőseket pislogok, hogy az álomkép eltűnjön, de mindhiába, a mellettem fekvő alak, sehogy sem akar a semmivé válni, s tovább alussza az igazak álmát. Kiáltásra nyíló szám elé kapva kezeimet ülök fel az ágyon, kiguvadt szemeimmel egyre csak a helyszínt vizslatva, majd fel-alá járkáló pillantásomat magamra vezetve jut el tudatomig, hogy valaki más pólójában vagyok, egy szál bugyiban. Értetlen, összezavarodott, fájó fejemet ismét a mellettem hasán elterülő szőke felé fordítom, aki mozgolódásomra, egyre látványosabb mocorgásba kezd szemöldökét összeráncolva. Mi a jó élet folyik itt, mit keresek Min YoonGi ágyában? Byul, mi a fracba keveredtél...