2. Lúzer trió

2. fejezet

Amint az ember elkezd foglalkozni azzal, hogy mit gondolnak róla mások, azonnal elfelejt önmaga lenni. /Chester Bennington/

Még egy napja sem vagyok itt Szöulban, és már is úgy érzem, hogy sosem fogok beilleszkedni, és ismét én leszek a különc, aki jóformán mindig is voltam. A fiús lány, aki cinikusan viccelődik, és úgy viselkedik, mintha semmi sem érdekelné, közben a lelke törékenyebb, mint a legféltettebb porcelán, s tartok attól, hogy minden, ami körülvesz egészen egyszerűen felemészt. 

- Byul! – hallok meg egy halk hangot a hátam mögül. – EunByul! – folytatja kicsit hangosabban, miközben egy kezet érzek meg a vállamon, mely egyre csak ébresztgetni próbál.

- Hmm – nyöszörgök, s vontatott, lusta mozdulataimmal felé fordulok.

- Este hét óra, nem akarsz felkelni? Kezdődik a beköltözős buli – mosolyog rám Nari, az ágyam mellett guggolva, nagyra kerekített szemeivel, egyenesen rám meredve.

- Elaludtam? – tápászkodok fel a puha bútoron, mint egy zombi, ahogy a sötétbe burkolózó ég felé kapom tekintetemet az erkélyajtón át, egy ásítás kíséretében. 

- Igen. Ennyire sokkolt, amit láttál délután, vagy csak fáradt voltál? – neveti el magát szobatársam, amint szekrényéhez araszol.

- Haha, nagyon vicces – lógatom le az ágyam széléről lábaimat, egy álmos vigyorral az arcomon. – TaeHyung elment?

- Végül rávette magát, és lement reklamálni a portára. Gondolom megoldódott, mert nem jött vissza – húzza szét a vállfákat, ruhái között válogatva.

- Mondott valami értelmeset is? Elég furcsa szerzet – tornáztatom meg nyakamat, amint a kipakolatlan bőröndjeimhez csoszogok.

- Valami olyasmit mondott, hogy tavaly félévkor kitette a szobatársa, és azóta potenciális célpontja az idiótáknak. Az olyan srácoknak, mint YoonGi például.

- Nem mondta, hogy miért tette ki? - érdeklődöm.

- Azt nem árulta el, de a korábbinál is fancsalibb lett az arca, így nem kérdezősködtem többet. Amúgy építészetet tanul, és szerintem jó arc – fog meg egy lenge ruhát, majd a komódjához ballagva, öltözködni kezd. Nem szemérmes..., egészen bizalmasan mozog, nem rejtegeti el magát, kicsit talán fásultan érdektelen is, ám ez megnyugtat.

- Biztos nagyon fáradt lehettem, ha ebben a zajban tudtam aludni. Vagy ez már nem a szomszéd szobából szól? – pakolom ki sorban a ruháimat, alaposan végigmérve őket, hátha egy ínyemre válik.

- Úgy tudom, az aulából szól, nyilván már tart a buli – lép mosolyogva a tükör elé Nari, hogy haját is rendbe tegye.

- Nem hiszem, hogy lemegyek… Nagy az alvás igényem – somolygok a sötét hajúra, aki kérlelő szemeivel és széles mosolyával, lendületes léptekkel iramodik meg felém.

- Ne már, egyedül félek lemenni, nem  ismerek senkit – kezdi el megjátszóan legörbíteni száját, de minden megfeszült igyekezete ellenére, próbálkozása hatalmas röhögésbe fullad.

- Engem sem ismersz – nevetem el magam hirtelen, s rögvest felocsúdva cinizmusomból, enyhülve nyugtázom: Choi Nari vevő a gúnyos humoromra.

- Olyan izé vagy – fordul el durcásan karba tett kezeivel.

- Na jó, rendben, menjünk - sóhajtom lehunyt szemekkel. - De lehetőleg maradjunk észrevétlenek.

- Bujkálni akarsz YoonGi elől? - ráncolja rám szemöldökeit.

- Ennyire átlátszó vagyok?

- Tae-val úgy nevettünk, szinte el sem akartuk hinni, hogy rányitottál, csodáltuk is, hogy nem ébredtél fel ránk – röhögi el magát Nari. – Amúgy szerintem nagyon karizmatikus, titokban figyelgettem az elmúlt napokban. Kár, hogy nem én nyitottam rá szex közben – somolyog, mire alaposan vállba csapom, de a lány, mit sem törődve velem, csak kacag tovább.

- Dilisebb vagy, mint, ahogy azt elsőre gondoltam – nevetek most már vele együtt, s a fürdőbe sétálok, hogy az elaludt arcomból, valami vállalhatót varázsoljak. YoonGi… Még mindig furcsán ismerős a neve, de nem tudom egyszerűen sehova se tenni sem az arcát, sem a nevét…

- Kész vagy már? – szól utánam percekkel később Nari, aki izgatottan már az ajtót nyitogatja meglehetősen feltűnően, amolyan jelzés értékkel. A folyosón már le-fel járkálnak ismeretlen, üvöltöző, piáló alakok, és egyre kétkedőbb vagyok a híres beköltözős buli miatt. Üdv Hwanam, szia egyetemi kollégium, kérlek bánj velünk jól...

- Jövök! – sétálok ki a fürdőből, s óvatosan kilépünk mind a ketten a folyosóra, ahol a zene még erősebben hallatszik. Valahol a folyosó végén, a liftek körül egy kisebb fiú csapat nyom a kezünkbe, valami sörnek látszó italt, de tovább is sietünk, mert egyáltalán nem tűnnek beszámíthatónak. Utánunk kiabálnak, de gyors léptekkel vezetem Nari-t az aula felé, holott úgy látom, szívesen időzött volna a fiúk társaságában.

- Várj már, ne fuss, így kilötykölődik – torpan meg mögöttem Nari, és egy szempillantás alatt húzza le a nagyjából három deci sört. Nagy szemekkel pislogok rá, de mérlegelve a helyzetet, inkább csatlakozok hozzá, s én is egyben lehörpintem két fulladozás között. - Oldja a gátlásokat – vereget hátba, mielőtt végleg megfulladnék.

- Akkor azt hiszem szükségünk lesz még egyre – nevetem el magamat, és tovább lavírozunk a tömeg között. Nem szeretek az emberek szemébe nézni, inkább kerülöm az ismeretlenek tekintetét, de erőt véve magamon, bátran lépdelek ki az aulába, Nari-nak is a talpraesett énemet mutatva. Fülsüketítő zene szól, piáló fiatalok minden irányba, néhány kanapé, pár asztal, s középen még táncolnak is. Jah nem, inkább vonaglanak… Nari mosolya a füléig ér, s vigyorogva kezd a táncoló emberek közé húzni, mire engedelmesen követem, egyre csak valami alkohol után keresgélve szemem sarkából.

- TaeHyung – kiabálja el magát Nari, s hirtelen az egyik oszlopnak dőlő srác felé szalad. Elnevetem magam, ahogy a fiú kéreti magát, majd beleegyezően követi a lányt, s irányomba cibáltatja magát. Biccentve, félénk mosollyal köszön nekem, majd valamit sutyorog Nari-nak, de a zenétől semmit sem hallok, és egyre csak feladni készülök a táncnak nem nevezhető mozgáskultúrám gyakorlását.  Már éppen elindulnék az egyik üresen ácsorgó asztal felé, amikor a zene hirtelen elhalkul, s egy női hang köszörüli meg a torkát, valószínűsíthetően egy mikrofonba.
- Nocsak, kit fújt erre a szél – kezdi a hang, mire mindenki egy kisebb emelvény felé fordul, abbahagyva minden addigi cselekvését. Értetlenül nézek a két mellettem álló jómadárra, de feszülten figyelnek, mint akik szellemet látnak. – Choi Dagi Nari - áll fel a lány egy kanapéról, apró, fenekét éppen eltakaró ruhájában, mire minden szem ránk szegeződik, távolabb állva tőlünk. Nari-ra pillantok, aki az előbbinél is feszültebben figyel, majd egy aprót hátrálva, hirtelen lesüti szemeit. Újra az ismerős fekete hajú lányra nézek, majd szememmel kicsit arrébb vándorolva pár fiút pillantok meg a kanapékon elterülve, köztük a híres hidrogénezett hajút, aki mintha egyenesen rám nézve, semmitmondóan bámul.

- Nari, szerintem mennünk kellene – súgom a lánynak, s kezét megfogva, mozgásra ösztönzöm.

- Hova ilyen sietősen? – sétál le, a mindössze pár lépcsőfokból álló emelvényről, s kimérten felénk kezd közeledni, még mindig kezében szorongatva a mikrofont. Tenyérbe mászó ábrázatát legszívesebben felképelném, s már eszembe is jutott hol láttam… Ő lovagolta a nagy csöcseivel azt a másik idiótát, fújj, még a gyomrom is felkavarodik a gondolattól… - Ti lennétek a lúzer trió? – áll meg pár méterre előttünk a lány, kezeit karba téve, vékony lábain megtámaszkodva. Lassan körbenézek, de csak a ránk szegeződő, összesugdolózó arcokkal találom magam szembe, s Tae is feszülten áll, tartva a szemkontaktust a velünk szemben ácsorgó lánnyal. Most ez rólunk beszél?

- Fogalmam sincs, miről beszélsz, nem is érdekel igazából, de mi most elmegyünk – szegezem neki mondatomat, s sarkon fordulok.

- A buzi, a dagadék, és a bányarém – neveti el magát, mire a körülöttünk állók is hangos röhögésben törnek ki.

- Mit mondtál? – fordulok indulatosan vissza, s Tae próbálkozásának ellenére, közelebb lépek a cseppnyi ruhás lányhoz.

- Jól hallottad, csúnya kis törpe – köpi nekem a szavaimat közelebb hajolva hozzám.

- És te lennél akkor a kollégium ribanca, akit úton útfélen mindenki megdug? – húzom cinikus mosolyra számat, mire a lány levegő kapkodás közepette szó nélkül emeli fel a kezét. Reflexszerűen zárom össze szemeimet, a csajtól érkező pofonra várva, de pillanatok elteltével sem érezek az eluralkodó csenden kívül semmit. Óvatosan kinyitom a szemem, s egy idegtől fortyogó lány felemelt karját látom meg, amit egy magasabb szőke srác lefog.

- Elég lesz MinAh – szúrja szemeivel szíven a lányt, aki kirántva a fiú karmai közül kezeit, fújtatva fordul vissza a kanapék felé. Rosszallóan bámulok a fiúra, aki lejjebb hajolva hozzám, közelebb lépked, mire akaratlanul kezdek hátrálni.

- Semmit sem változtál – mosolyog a képembe, amolyan fejbevágásért könyörgő ábrázattal, ahogy halványan megnyalja szája szélét.

- Ezt, hogy érted – ráncolom össze homlokomat.

- Nem mondták még neked, hogy nem szép dolog kukkolni? – folytatja, s hirtelenjében elpirult arcomat jobbra balra fordítva, még mindig a nevetgélő, pusmogó társaságot látom magam körül. Kényelmetlenül, és zavarba ejtően érzem magam, s Nari és Tae csak feszengve figyelik nem sokkal mögöttem az eseményeket, mint akik teljesen megnémultak.

- Nem kukkoltam – dörmögöm a lehető leghalkabban, a földet méregetve.

- YoonGi, inkább találjunk ki a kis gólyalányoknak valami izgalmas beavatási feladatot – lép hirtelen mögé egy vigyorgó sötétbarna hajú fiú, karját átdobva a szőke vállain.

- Mondasz valamit HoSeok – egyenesedik ki a szőke eltávolodva tőlem, és egyre csak engem és a mögöttem ácsorgó Nari-t kezdi méregetni. – A buzit is régen leckéztettük meg, talán ő is részesülhet – dönti gúnyosan oldalra fejét, mutatóujját lassan TaeHyung irányába emelve.

- Lányok, menjünk – fogja meg Nari kezét, s én is azonnal utánuk iramodok, szemem sarkából, a nevetésben kitörő két srácot, és az egész aulát figyelve. Tae némán araszol a hosszú folyosón előttünk, s Nari is mintha sírásra készülne, úgy szipog mellettem. Semmit sem értek, ismét… Mi a fene volt ez az egész, ki ez a sok rosszindulatú idióta? Tudtam, hogy inkább aludnom kellett volna… Egymás után lépünk a 112-es szobába, s az ágyra huppanó, arcát kezeibe temető Nari köré állunk Tae-val együtt.
- Várom a magyarázatotokat – teszem csípőre kezeimet hol a lányra, hol a fiúra pillantva. Honnan ismeri az a ribanc Narit, és mik ezek a goromba megnevezések? Mi az, hogy semmit sem változtam, ki a bánat ez a YoonGi? Bolondok háza ez a hely, és kezdem úgy érezni, hogy én vagyok itt a legnagyobb bolond, akinek fogalma sincs semmiről, és tudtán kívül lett tagja a lúzer triónak...