4. HÖK

4. fejezet

A nő és a férfi külön faj, soha nem fogják teljesen megérteni egymást. /Szex és New York c. film/

 Szemeim tágra nyílnak, számat eltátom, s akaratlanul is gúnyosan mosolygó arca felé emelem rászegeződő mutató ujjamat. Ez nem lehet igaz, ez a rohadt világ miért ilyen kicsi?

- MIN YOONGI! – kiabálom el nevét, mire mosolya még elégedettebbé és gúnyosabbá változik. 

- Rég találkoztunk törpe – vigyorog, mintha muszáj lenne neki. Menten felképelem…

- Hogy… Mi… Miért – folynak ki a számon az indokolatlanságtól zengő szavaim, mitől még jobban nevetni kezd az előttem álló, már-már a hasát fogva. Próbálkozhatnék tovább, de úgy sem jönnének ki értelmes mondat a számon, így fogom magam és a lehető leghangosabban csapom be magam után az erkélyajtót. Nari elképedve ül az ágyán, és mint, aki fél megszólalni szegezi rám ijedt szemeit. Felkapom az első kezembe akadó tárgyat az asztalomról és alaposan a földhöz vágom a füzetet, mint egy komplett idióta.

- Az Istenért sem zavarnálak de… - kezdi halkan Nari.

- Nekem mondja, hogy nem változtam semmit? Nekem? Ő az, aki ugyanolyan szemét kisgyerek, mint amilyen volt – kezdek fújtatva le fel járkálni a szobában.

- Talán ha lenyugodnál, és elmondanád – próbál újra információhoz jutni az ágyon kuporgó lány.

- Én törpe? Kerek 160 centi vagyok, az már nem törpe! – hisztériázok tovább, mint akinek tényleg elgurult a gyógyszere.

- Elmondanád végre mi történt, úgy, hogy én is értsem? – ugrik fel az ágyról minden bátorságát bevetve Nari és megragadja vállaimat. Szemei kissé aggódóak és mérgesek, így mély levegőt véve hagyom, hogy az ágyamra ültessen.

- A szomszéd… - kapcsolok egy alacsonyabb hangerőre.

- YoonGi?

- Az… Egy Namsan nevű, Daegu városbeli oviba jártunk, mind a ketten. Minden egyes napomat tönkre vágta, és a szüleim nem engedték, hogy másik oviba menjek, még akkor sem amikor levágta a fenékig érő hajamat. Kinyírta még a csoport aranyhalát is, aki az egyetlen barátom volt ott. Ácsi, te min nevetsz? – fordulok a kuncogó Nari felé.

- Ne haragudj, de ez olyan vicces – pislog rám nagy szemeivel. – Akarom mondani, ez szörnyű… - köszörüli meg torkát komoly tekintetem hatására, s vállamra teszi kezét.

- Tudod milyen lelki trauma volt? Ott tett keresztbe nekem, ahol csak tudott, pedig két évvel kisebb voltam. Aztán iskolás lettem, és mit ad Isten? Az a gyökér éppen akkor járta ott a harmadik osztályt.

- Ez a sors – fojtja vissza újból kitörni készülő nevetését Nari.

- Az, a balsors! Még a játszótéren is engem piszkált, utána már a nővéremmel sem jártam le.

- Nem ismerted fel?

- Egy kis pufók fiú volt, aztán a negyedik osztályt szerencsére valahol máshol kezdte, és végre nem féltem többet suliba menni. Elnézve a mostani énjét eléggé megváltozott. De csak külsőre...

- Helyes lett - kuncogja a mellettem ülő.

- Hogy mi? Nari te kinek az oldalán állsz? – pattanok fel az ágyról.

- Oldalt kell választani? – neveti el magát és visszahúz maga mellé.

- Lefogadom ez is az ő műve, hogy szomszédok lettünk.

- Ne legyél paranoiás, lehet, hogy már nincsenek rossz szándékai feléd – karolja át vállaimat, hogy kicsit felrázzon.

- Lehet tényleg túlreagáltam… - hajtom le a fejemet, s légzésem is kezd visszaállni a normálisra. Tényleg feldühített, nem csak, az, hogy kiskoromban úgy tekintettem rá, mint a legmegátalkodottabb gyerekre a Földön, de az is, hogy ilyen gúnyosan viselkedik velem ennyi idő után. Esedeznie kellene a bocsánatomért...Alapjáraton én tényleg egy nyugodt, higgadt ember vagyok, de ez az alak még nekem is sok… - Nem tudod, hol lehet kérelmezni a szobacserét? – fordulok Nari felé, aki szemlátomást igencsak meglepődött kérdésemtől.

- El akarsz költözni?

- Az lenne a legjobb, ha egy másik kolesz épületbe mennék. Vagyis mennénk, veled együtt…

- A tanulmány osztályon kell igényelni egy nyomtatványt úgy tudom, de az ma zárva van - gondolkozik el Nari, s kétkedő tekintete nem túl biztató a számomra.

- Akkor holnap első dolgunk lesz kitölteni és leadni.

- Szerinted ilyen egyszerű lenne? 

- Majd jól az asztalra csapok – nevetem el magamat, és hátradőlök az ágyamon. Kényszeredetten kezdem sajgó homlokomat dörzsölni, mire Nari egy mosollyal az arcán ül vissza az ágyára, hogy folytathassa a dráma nézést. Legalábbis úgy láttam, valami olyasmit néz… Most idiótának titulál, aki gyerekesen a múltban ragadt, és lefogadom azt hiszi nem gondolom komolyan a költözési szándékomat... Hiába kattog az agyam, egyre nehezedő szempilláim nem hajlandóak kinyílni, így szeretett hobbimnak megadva magam, mély álomba merülök.

Namsan névre keresztelt városszéli óvoda udvara ismét gyermekektől lármás, akik élvezve a tavaszi felmelegedést, rohangálnak és homokoznak. Legalábbis a többségük…

- SongMin néni! SongMin néni! – fut keresztül az udvaron egy kisírt szemű kócos kislány.

- Byul-ah mi a baj? Mi történt a hajaddal? – fordul felé a lépcsőknél álló óvónő.

- YoonGi! Levágta! – kiabálja torka szakadtából könnyeit nyelve. Talán öt éves lehet… A magas, elszigorodó arcú nő megragadva a kislány apró kezeit, az említett kisfiút kezdi hívogatni, mire ő fanyalgóan meg is jelenik. A lányka olyan hangosan és hisztérikusan sír a nő szoknyája mögött, hogy talán azt sem hallja, hogy az óvónő a fiút kérdezgeti fennhangon, mire az kinyújtja a nyelvét a kislányra. Az nő kedves mozdulatokkal varázsol két aranyos copfot a kislánynak, aki látszólag kezd megnyugodni…

- Üljetek le, egymás mellé – mutat az asztal és a székek felé SongMin. A két kisgyerek beleegyezően foglal helyet egymás mellett, YoonGi ügyelve rá, hogy hátat fordítson a kis Byul-nak.

- Yoon-ah, elmondanád miért csináltad ezt? – ül le velük szemben a nő.

- Ő kezdte, bejött a fiú wc-be, és amikor meglátott, hogy pisilek, kinevetett – nyitja mentegetőzésre a száját, a hetedik életévébe lévő fiú.

 

- Igaz ez Byul-ah?

- I-Igen – hajtja le a fejét a megtépett hajú lány, tekintetét levéve a nő szúrós szemeiről.

- Veled még számolok Yoon-ah, amiért az íróasztalomból elvetted az ollót, de most kérjetek bocsánatot egymástól!

- Soha! Utálom őt – pattan fel Byul kipirosodott arcával.

- Én utáltalak előbb – fordul felé a kisfiú, ám mielőtt fellökhetné a kislányt, SongMin közéjük áll. 

Nyöszörögve fordulok a fal felől, Nari ágyának irányába, de sehol sem látom, hiába nyitom egyre nagyobbra szemeimet… Vontatottan felülök gyűrött ruhámban, majd körbejárva a szobát, megállapítom, hogy ez a lány tényleg felszívódott, amíg aludtam. Az asztalomhoz araszolok, amin egy apró cetlin, pár hangul integet felém, majd kezembe veszem, és a gyöngybetűket kezdem tanulmányozni, amik az aláírásból ítélve Nari-tól származnak. Azt írja ha felébredtem menjek le az udvarra… A telefonomra pillantok, ami szerint jócskán késődélután van, majd elsétálva a még mindig hívogató ágyam mellett, belebújok egy farmerbe, majd magamra öltve egy pulóvert, a folyosóra kilépve bezárom a szobánk ajtaját.

Észrevétlenül osonok el YoonGi ajtaja előtt, és nagy tempóban, szinte szaladva iramodok meg az udvar felé, le a lépcsőkön, át a portán, egészen a bejáratig, ahol sikeresen nekimegyek a forgóajtóból éppen kilépő magas alaknak.

- S-Sajnálom – hebegem egy meghajlással, majd fülem mögé túrva hajamat, felemelem az előttem állóra tekintetemet.

- Semmi gond – mosolyog rám a magas, furcsán felnyírt hajú, sötétszőke idegen. Az üvegajtó túloldalán azonnal megpillantom Nari-t, így megkerülve a srácot, el is köszönök tőle. A lépcsők előtti faasztaloknál ücsörög, Tae társaságában, s látszólag jó a kedvük, mert egy széles mosollyal kezd el karjával jelezni, mintha nem látnám őket…

- TaeHyung, hát te? – ülök fel az asztal tetejére.

- Nari-val összefutottunk az aulában, és beszélgetni kezdtünk - mosolyog felém az említett fiú.

- Na, most már egyedül is kimerészkedsz a szobából? – nevetem el magamat, Nari felé fordulva.

- A HÖK-ös fiúkat akartam meglesni, most volt gyűlésük – sunnyog a lány.

- Az valami diáktanács?

- Hallgatói Önkormányzat, tele idiótákkal – húzza el a száját a fiú. – Akivel összefutottál az előbb, ő a HÖK elnöke, Kim NamJoon.

- Nem tűnt idiótának - csóválom meg fejemet, felemelt szemöldökeimmel.

- Ő kivételesen nem az, de többek között HoSeok és YoonGi is benne vannak a HÖK-ben – fintorodik el sokadszorra TaeHyung, kezeit karba téve. – Na, az emlegetett szamarak – int fejével előre, s megfordulva egy csapat srácot pillantok meg. Ezt nem hiszem el... Ha most elfordulok és imádkozni kezdek, akkor nem jönnek ide, ugye?