6. Négyesfogat

6. fejezet

Arra kényszerítjük a világot, hogy olyan legyen, amilyennek mi gondoljuk, és észre sem vesszük, hogy az egész életünket végighazudozzuk. /Afonso Cruz/

- Azt ajánlom ne dühíts fel az ilyen lépéseiddel. Nem mész innen sehova – hajol a korábbinál is közelebb az arcomhoz egy cinikus vigyorral a képén. Akaratlanul is erős parfümjét szívom mélyen magamba, amitől bódultan meginogok, majd szemeimmel elmenekülve pillantásai elől, a padlót kezdem pásztázni. Erőt kell merítenem, hogy eltoljam az utamból, de olyan közel van... Miért? Hagyjon már békén, mégis mire jó ez neki? 

- Zavarok? – kapjuk a szőkével együtt, a nyitva hagyott bejárati ajtó felé fejünket.

- Nari – lehelem magam alá, s a lány ijedt, elképedt arcának látványa, késként hatol belém. Ez a kép egy pillanat alatt válik minden szó helyett, tökéletes magyarázattá. A gyanú, ami mióta megismertem a lányt bennem motoszkál, most ölt alakot... – Ez nem az, aminek látszik – lököm el végre magamtól YoonGi-t, s egyenesen az ajtóhoz trappolok, ám Nari meg sem várva a magyarázkodásomat, hirtelen indul meg a folyosón, s mit sem törődve a szobánkba észrevétlenül betörő, felém nyúló fiúval, a lány után eredek.

- Megállnál? – kiabálom utána dühösen.

- Semmi gond, csak… most hagyj békén – veti hátra, egyre lassuló lépteivel.

- Nari! – kapom el a liftekhez érve vállait, s magam felé fordítom. – Ne sírj már, nem történt semmi azzal az idiótával – nyitom védekezőre számat. – Miért nem voltál velem egyenes, miért félszavakból kellett összeraknom, hogy tetszik neked YoonGi?

- Tényleg nincs baj – vigyorog kelletlenül, könnyeit pulóvere ujjával letörölve, mire azonnal magamhoz ölelem. Ezek szerint jól éreztem... Ez az ölelés, úgy veszem észre elég volt, hogy megnyugodjon, már nem zokog, s a levegőt is egyre higgadtabba veszi. Átkarolva vállait, kicsit megrázom, majd visszavesszük az irányt a szobánk felé, amit miután meggyőződök, hogy a szőke már elment, alaposan bezárok. Nari az ágyára ül, majd számat ide-oda húzogatva, egy bosszús sóhajjal ülök le vele szemben, a saját fekhelyemre.

- Elutasították a szobacsere kérelmünket – fújok ki egy nagy adag levegőt, mire Nari rám kapja szemeit. – Mondhattad volna, hogy amúgy te el sem akarsz innen menni – utalgatok a szőke hülyére.

- Nekem nem lett volna gond – fest arcára egy erőtlen mosolyt.

- Ezért jött… – biccentem hátra a fejem, a szomszédot elválasztó fal felé – Hogy odaadja, a kérelem elutasítást – nézek az asztalom felé, ahol az említett dokumentum éktelenkedik.

- Elég furcsák voltatok - süti le ismét szemei Nari.

- Nekiállt hepciáskodni, hogy ne fárasszam ilyen felesleges dolgokkal őt, a nagyságos kolesz felelőst – vonom le a korábban történtekről a magyarázatot. Magam sem tudom mi volt az igazi oka a kirohanásának… - Na de mesélj, mi volt az interjún?

- Bevettek évfolyam referensnek – mosolyodik el.

- Tényleg? Gratulálok! – nyílnak tágra szemeim az elcsodálkozástól. – Akkor nekem már el sem kell mennem – biggyesztem le megjátszóan a számat.

- Téged is bevettek – vigyorog gyanúsan rám Nari.

- Miről beszélsz, el se mentem még. Csak ötkor leszek.

- Kissé furcsa volt a HÖK elnök, alig mondtam pár szót magamról, és közölte, hogy fel vagyok véve – gondolkodik el szemeit a plafonra futtatva. – Aztán mondtam, hogy remélem, a barátnőm is bekerül, mire megkérdezte a neved, és hozzátette, hogy téged is felvesz – néz vissza értetlenségtől üvöltő szemeimbe. – Úgy vigyorgott végig NamJoon, mint egy tejbe tök. Ijesztő volt… - rezzen össze Nari, mintha libabőrös lenne.

- Szóhoz… sem... jutok – húzom szét mondatomat, egyre csak leesett állam után kutakodva. Valaki öljön meg...

- Mondanám, hogy nem kötelező, de örülnék, ha nem egyedüli lányként kellene beülnöm a következő gyűlésre – veszi elő, még mindig pirosas, kiskutya szemeit szobatársam.

- Ezt meg kell emésztenem – morgom magam elé, még mindig ködös tekintettemmel, majd lassan lehajtva fejemet az ágyra, a fal felé fordulok. Egy ideig ne szóljon hozzám… Most sírjak vagy nevessek a nyomoromon? Mi a fészkes fene ütött ebbe a NamJoon-ba, ennyire nemtörődöm lenne ez az elnök? Már ingerenciám sincs faggatni Nari-t, így is csak a korábbi miatt nem üvöltöm le szegény, ártatlannak tűnő fejét, bár belegondolva nem ő tehet róla... Vagyis de, ám még se. Ahh, kezd fájni a fejem... Ez a lány egyre több felesleges bajt hoz a fejemre, én meg úgy érzem magam, mint egy kedves kis bólogatós kutya, aki némán hagyja, hogy fejbe vágják, mire csak beleegyezően bólogat… Arról már nem is beszélve, hogy nagyon remélem, csak egy fellángolás, amit YoonGi iránt érez, és nem kezd beleszeretni. Nem tudom ez a lány mennyire vak, vagy naiv, de ezt nem szabad hagynom…
Ilyenkor általában alszok, de most kiguvadt szemeimmel pásztázom a mennyezet repedéseit, elkalandozva tudatommal már kitudja hány perce, figyelmen kívül hagyva az ide-oda járkáló szobatársamat.

- Byul, lejössz? – trappol fölém Nari, félbeszakítva plafont vizslató merengésemet.

- Hova?

- Az udvarra. Tae írt, hogy nincs-e kedvünk lenézni, most lettek vége az óráinak. Elújságolom neki, a híreket – vigyorog a tükör elé lépve.

- Repesni fog, hogy csatlakozunk az idióták társaságához – gúnyolódok tornacipőmet felvéve, majd feltápászkodva az ágyamról, követem Nari-t egészen az udvarig, ahol meglepetésemre nem csak Tae, de JungKook is széles mosollyal int felénk.

- Sziasztok – ül le a fiukkal szemben Nari, majd én is az asztalra, egy kényelmes törökülésben.

- JungKook – szólítom meg a velem szemben ücsörgő srácot felvont szemöldökeimmel.

- Van két közös óránk az elsős grafikusokkal – vigyorog Tae, aki rögtön leolvassa meglepettségemet arcomról.

- Jó látni, hogy jól kijöttök – csatlakozik a mosolyhadművelethez Nari, a két fiút fürkészve. – Képzeljétek, mindkettőnket bevettek a HÖK-be – néz hol rám, hol a fiúkra.

- Hát ez… felemelő – bólogat egy grimasszal Tae, mire Nari az asztalon átnyúlva alaposan vállba csapja. – Vagyis, gratulálok, ez szuper – erőltet magára a fiú egy teátrális mosolyt, ami ismét egy grimaszba csúszik át.

- Akkor ne felejtsétek el a holnap esti gyűlést. Ilyenkor év elején elég gyakoriak – jegyzi meg Kook, majd bosszúsan döntöm hátra nyakamat, a borús ég felé fordítva arcomat, amire rögvest kiül egy homlokráncolás. A fák enyhe takarásából is azonnal kiszúrom a kollégium, első emeletének erkélyén, felénk leskelődő szőke fiút, kinek kifejezéstelen arca, még ilyen messziről is jól látszik. Azonnal visszafordulok a békésen beszélgető társaságomhoz, és mit sem törődve velük, ismét agyam kattogásába merülök. Semmi gond, teljesen figyelmen kívül fogom hagyni, és ha piszkálódna is, egészen egyszerűen nem veszem fel… Tartom magam annyira intelligensnek, hogy együtt tudok élni egy ilyen bosszantó alakkal, anélkül, hogy felhúznám magam. Beszerzek egy füldugót, bandázok Narival meg a fiúkkal, és minden rendben lesz... Hiába hajtogatom most is, hogy mennyire bosszantó már csak a nézése is, a legidegesítőbb, hogy megint rajta agyalok...

- Suga –

Kedvetlenül csoszogok ki a hűvös erkélyre, ahol az udvarra érkező két lányra vándorol akaratlanul is szemem. Menten felismerem őket, mire azonnal elfordítom a fejem a másik irányba, hogy a lézengő szerencsétlenek figyelhessem, de már megint azon kapom magam, hogy őket szúrom, ahogy a padon nevetgélnek a meleg meg a protekciós társaságában. Fintorogva pásztázok végig a társaság tagjain, igazán színes balekokból állt össze ez a négyesfogat, ahogy elnézem. A protekcióssal már csak azért is ki van a faszom, hogy Jin öccse… A tökéletes, tekintélyt követelő SeokJin kicsi öcsikéje… Hánynom kell…

- Jöhetek? – nyit be HoSeok az ajtón, majd válaszomat meg sem várva, az erkélyre lép.

- Már itt vagy – vetem oda, szememet továbbra is a Han lányon tartva.

- Cigit? – nyújt felém egy doboz bagót.

- Leszokóban vagyok – pillantok a dohányra, majd barátomra.

- Jah tényleg, bocs – dugja zsebre a dobozt, majd rágyújt és mellém telepedig a korláthoz. – Mit nézel ennyire? – próbálja követni tekintetem vonalát.

- Valami érdekeset.

- Sehol sem látok jó csajokat – elmélkedik.

- Az a te bajod.

- Ugye nem azt a Byul lányt figyeled? – kérdezi gyanakvóan, szemeit köztem és a lány között vándoroltatva.
- Tudod... Kiskorunkban bele voltam zúgva a nővérébe -  gondolkodok el egy észrevétlenül arcomra osonó gúnyos mosollyal.
- Sejtettem, hogy ismered a törpét - fújja ki a füstöt Seok a lányt vizslatva, aki még mindig háttal ül nekünk.
- Állandóan baszogattam, mert olyankor a nővére védte meg, vagy kísérte le a játszótérre - csóválom vigyorogva a fejemet, a zavarba ejtő múlt emlékétől. - De Kyung-hoz hozzá sem mertem szólni, soha.
- A nagy csajozós Suga, milyen kis beszari volt - neveti el magát HoSeok.
- Na kuss - verem röhögve vállba a cigizőt.
- MinAh, amúgy keresett téged, szerintem nálad akar aludni ma.

- Itt ugyan nem alszik egy lány se – fordulok vissza az utca, és a négy balek fürkészéséhez.

- Jah igen, te meg a hülyeségeid – utal egy vigyorral a szobám egyik fő szabályára.

- De majd azért kezelésbe veszem, másra amúgy se jó – fojtom vissza több kevesebb sikerrel a nevetést.

- Megyek, még van egy órám – sóhajt HoSeok, félig elszívott cigijét lepöckölve az erkélyről. – Te nem is voltál ma benn?

- De, csak aztán felbaszott valami, így rögvest visszajöttem a koliba, hogy számon kérjem az illetőt – fintorodok el.

- Vagy úgy. Na csá, holnap iszunk gyűlés után? – fordul vissza a szobám ajtajából Seok.

- Még szép – intek neki, majd el is tűnik a látóteremből. Nyakamat megtornáztatva fordulok vissza, s leplezett feszültséggel szembesülök a lány erre tekingető szemeivel, ahogy fejét hátradöntve, egyenesen ide néz az asztal tetejéről. Kiszúrt… Egy ideig állja a sarat, majd zavartan visszafordul a többiekhez. Cinikus vigyorral az arcomon hagyom ott az erkélyt, s a széles franciaágyamra vetődök, karomat a homlokomra vetve. Lefogadom, most azt hiszi, hogy majd valahogy elkerül engem, majd ignorál, nem figyel rám. Tulajdonképpen magam sem tudom, miért akarom a közelembe tudni, de előre nevetnem kell, hogy milyen képet fog vágni hétvégén, amikor meglát szeretett családja társaságában. Drága kicsi, nagyszájú Byul van egy sanda gyanúm, hogy meg fogsz lepődni…