5. Elutasítva

5. fejezet

Az álom minden napközben elkövetett rossztól megtisztít minket. Az álom az a néhány óra, amelyet a lélek kitakarítására fordítunk. /Afonso Cruz/

– Na, az emlegetett szamarak – int fejével előre, s megfordulva egy csapat srácot pillantok meg. Ezt nem hiszem el... Ha most elfordulok és imádkozni kezdek, akkor nem jönnek ide, ugye?  

- Ki elől bujkál a lúzer trió? – szólal meg közvetlenül elfordult hátam mögül, a lehető legnemkívánatosabb személy. Olyan közel hajol a szőke, hogy még a meglehetősen rövid hajam is némileg súrolja arcát, ahogy hirtelen felé fordítom magam, mire felemeli szemöldökét, nyilván valóan a válaszra várva.

- Nem bujkálunk. És ne hívj így minket – húzódok hátrébb, pír pirosította arcomat elkanyarítva.

- Byul! – hallok meg egy ismerős, közeledő hangot, s mindannyian az engem szólongató felé fordulunk. – Sziasztok! – érkezik meg YoonGi mellé a korábbi segítőm, a fekete hajú grafikus. Ajj, nem jut eszembe a neve… - JungKook vagyok, emlékszel rám?

- Persze, te segítettél tegnap – mosolygok, és kicsit arrébb csúszva az asztalon, a földre ugrok. A furcsállóan nézelődő szőke srácot teljesen figyelmen kívül hagyva, mutatom be Tae-nak és Nari-nak a grafikus palántát.

- Suga! Jössz már? – halljuk meg HoSeok hangját a forgóajtó felől, mire YoonGi szemeit megforgatva, ott is hagy minket.

- Suga? – nézek az eltűnő alak irányába.

- Ez a beceneve. Az aranyos mosolya miatt kapta még régebben – somolyog Nari, szemeit az eltűnő alak nyomán hagyva.

- Aranyos… - török ki egy erőltetett nevetésben. – Jó vicc.

- Nem kedveled, jól érzem? – mosolyog felém JungKook.

- Nem kifejezetten – húzom el a számat. – Te mit csináltál velük?

- A tesóm beszervezett a HÖK-be, azt beszélik, jó kis juttatást kapnak – vigyorog ránk, majd integetni kezd, a két koli közötti utcán közeledő két alak felé. – Hyung! – mondja fennhangon, mire mindannyian az alakok felé nézünk.

- Ő a testvéred?

- A magasabbik. SeokJin a neve, orvostanhallgató. Igazából nem vagyunk vértestvérek, de kiskorom óta gondomat viseli – szelídül el mosolya ,a nem sokkal előttünk elhaladó két fiút szemlélve. Jin int nekünk, ám a kisebbik hirtelen kapja el tekintetét tőlünk, majd tovább is haladnak.

- Tae! Hahó! – legyezgeti kezét Nari, a maga elé bambuló fiú üveges szemei előtt.

- Huh? – kapja fel tekintetét, s végignéz rajtunk.

- Baj van? – kérdezem kissé gyanakodva.

- Ha azt mondom nincs, addig faggatsz, amíg el nem mondom, igaz?

- Igaz – bólogatok hevesen.

- Aki Jin mellett sétált, ő Park JiMin. Ő volt a szobatársam fél évig tavaly – fintorodik el, kezein megtámasztva fejét, majd egy mély sóhaj kíséretében feláll az asztaltól. – Kezd hűvösödni – tereli el a lehető leggyorsabban a témát, s beletörődve, hogy nem kívánja folytatni erről a beszélgetést, visszafordulok Kook-hoz.

- JungKook, te is itt vagy a Hwanam-ban? – kérdi Nari érdeklődve, ahogy feltápászkodik a padról.

- Nem, én a Gonam-ban vagyok - mutat a miénkkel szemközti épületre. – Jin a kollégiumi referens ott.

- A kis protekciós – vigyorgok a fiúra, aki szintén elmosolyodik.

- Remélem, találkozunk még srácok – távolodik el, majd egyöntetű bólintásunk után, gyorsuló tempóban a másik épület felé kezd sietni.

- Jó fej srác – jegyzi meg Nari, a forgó ajtón belépve, amit Tae udvariasan megfog nekünk.

- Hova kerültél? – kérdezem a fiútól a lift elé lépkedve.

- A második emeleten volt még egy szabad kétágyas szoba. A portás intézte el nekem, remélem nem lesz gáz. Majd később beadom a kérelmemet. Újra...

- Mi is költözni fogunk – jelentem ki, mint egy kész tényt a liftbe lépve.

- Igen Nari említette, de remélem tudod, hogy a kollégiumi referens szava is nyom a latba.

- Féltem, hogy ezt mondod… - vágok rá egy grimaszt. Nem tetszik, hogy annak a YoonGi-nek mindenhez ennyi köze van, közben a világ lustája, elég ránézni… Legnagyobb örömömre, a kollégium az éjszaka folyamán is csendes, s nyugtató fürdő után, elégedetten bújok be a takaróm alá.

- Feltették már az órarendet a suli szerverére? – kérdezem a laptopja előtt ülő Nari-tól.

- Persze, még nem is láttad? De az óráidat már felvetted, nem? – néz rám.

- Persze… hogy nem – grimaszolok, mire megcsóvált fejét újra a monitor felé fordítja. Remek, teljesen kiment a fejemből, de az egyszer holtbiztos, hogy már nem kelek ki az ágyból. Van egy sanda gyanúm, hogy kettőnk közül nem én leszek az eminens, szorgalmas diák, de mindent megfogok tenni, hogy jól teljesítsek. De jó, hogy mindig ezt mondom... Másnap Nari ébresztett, közölve, hogy már egyszer felkeltett, aztán fel is ébredtem, de mire kijött a fürdőből, már újra aludtam. Szedett-vetetten loholunk a főiskola főépületéhez, hogy eligazítást kapjunk, majd a tömegen átverekedve magunkat, sikeresen célt érve, egy nagyjából húsz fős csoportban találjuk magunkat. Még pont időben érkeztünk...

- Han EunByul? – kezdi felolvasni újdonsült, először látott tanárnőnk, a kezében tartott névsort.

- Jelen – emelem magasra a kezeimet, az életerőtől túlcsordulva, mire minden lány rám kapja a tekintetét. - Csak nekem tűnnek egytől egyik sznobnak? – súgom Nari-nak, aki csak halkan elkuncogja magát, majd neve hallatán, ő is a magasba emeli kezét. A hölgy a rövid köszöntésünk után, a Hallgatói Önkormányzatról kezd magyarázni valamit, de a telefonomra, újonnan letöltött játék, egyszerűen nem bír magával, és kényszerít, hogy jussak el minimum a második szintig. Nari valamit nagyon megvigyorog, és újra fellendül a keze, de mit sem foglalkozva vele tovább játszok.

- Byul – suttogja mellőlem Nari.

- Hm? – hümmögök felé sem nézve.

- Akkor Han és Choi kisasszony. Köszönöm szépen lányok, délután az elnök meghallgatja Önöket, előre is sok sikert kívánok – hallom meg vezetéknevemet, mire ijedten a tanárnőre kapom tekintetemet.

- Mi a… - lehelem magam elé, s azonnal a mellettem ülő lány felé fordulok, aki sajnálkozóan vigyorog. – Remélem ez nem az, amire gondolok – húzódok indulatosan közelebb hozzá. 

-  Nem biztos, hogy bevesznek, délután lesz egy interjúszerűség – vigyorog tovább, kicsit biztatóbban.

- De engem miért írattál fel? – méltatlankodok, de a tanárnő szúrós pillantásai miatt, egy mély levegő kíséretében, visszacsúszok a helyemre. Kössz Nari, ez még kellett… Képes volt beszervezni a HÖK interjúra... Villámokat szóró szemeimmel szúrni kezdem Nari-t, aki valami sajnálkozást formál meg szájával, majd újabb sóhajokkal támasztom meg a tábla felé fordított fejemet. Nari amilyen szorgalmasan és figyelmesen kezdte a tanórákat, olyan szinten ragadt át rá a lustasággal itatott figyelmetlenségem, hogy észre sem vesszük élettelen bambulásunkat saját magunk elé.

Ebéd után, egy kilencven perces előadás leküzdését követően, mint két zombi indulunk meg a tanulmányi osztályra, ahol várakozásaimat felülmúlóan, nemes egyszerűséggel adom be mindkettőnk kérvényét, hogy átkerülhessünk a Gonam kollégiumba. Már csak abban tudok reménykedni, hogy az ügyintéző kedves mosolya elég ahhoz, hogy valóban sikeres legyen a kérelem. Egy percig sem akarok YoonGi szomszédja lenni, mi lesz ha egyszer nem fedi el a hangos zenével szexuális életének zaját? Atyavilág mi a fenén jár az eszem…

- Én háromkor kezdek, a te neved valamiért hátrább került a listán – utalgat minden bizonnyal a HÖK interjúra Nari, az iskola aulájába érve.

- Akkor majd gyere, ha végeztél – mosolygok rá, minden maradék energiámmal, majd intve neki, a kiáramló tömegbe vegyülök, s egyenesen a koleszhoz sietek. Az idő valamivel barátságosabb, mint az elmúlt napokban, talán végre tényleg megérkezik a lehűlés, egyszerűen már nem bírom ezt a meleget. Arról nem is beszélve, hogy ez volt az első nap, és minden egyes órát percről percre megtartottak. Ezek aztán tényleg nem viccelnek… A szobába érve Nari gépéhez vánszorgok, hogy a háttérképnek használt órarendre vessek egy pillantást, és megnyugvásként ér, hogy a hétfő után már könnyebb napok érkeznek, s pénteken még óráink sincsenek. Nem kívánom, hogy Nari-nak ne sikerüljön bekerülnie a HÖK-be, de az már biztos, hogy a lehető legundokabb arcomat fogom hozni, vagy el sem megyek a saját interjúmra... 

- Ez az órarend még az enyémnél is szarabb – hallok meg egy mély hangot a nyakamba hajolva, s halálra rémülten pördülök meg, fejemet sikeresen nekivágva a hívatlan vendég homlokának.

- MI A JÓ FRANCOT CSINÁLSZ ITT? – üvöltöm, egy ijedségtől eltorzult hangon.

- Máskor zárd be az ajtót – dörzsöli meg fájdalmasan szőke frufruján keresztül homlokát, a hátrább húzódó YoonGi.

- Kérdeztem valamit – rivallok rá, az erkélyajtónak húzódva, felvéve egy védekező pozíciót, mire a fiú egy sóhaj kíséretében közelebb kezd araszolni hozzám. Azt kellett volna kiabálnom, hogy takarodjon el? Aish!

- Megmagyaráznád… – halad megállíthatatlanul felém – Hogy mi ez? – támaszkodik meg egyik kezével az erkélyajtón, másikkal egy lapot nyomva a képembe. Nagyokat pislogok elszánt, bosszús arcába, majd szemeimet lassan a kezében tartott ismerős nyomtatványra vándoroltatom, s a felismerés hatására, azonnal kikapom a kezéből.

- Mit keres ez nálad? – szúrom szemeimet az övéibe.

- Kérdeztem valamit – imitál bosszúsan engem.

- A kérelmem, hogy elköltözhessek a másik koleszba – vonom meg vállaimat, majd idétlen hahotázását követően, azonnal a papírt kezdem tanulmányozni. Elutasítva? – Mi az, hogy kérelem elutasítva? – vágom kérdésemet idegesen a fejéhez. – Még csak az előbb adtam le!

- Azt ajánlom ne dühíts fel az ilyen lépéseiddel. Nem mész innen sehova – hajol a korábbinál is közelebb az arcomhoz egy cinikus vigyorral a képén. Akaratlanul is erős parfümjét szívom mélyen magamba, amitől bódultan meginogok, majd szemeimmel elmenekülve pillantásai elől, a padlót kezdem pásztázni. Erőt kell merítenem, hogy eltoljam az utamból, de olyan közel van... Miért? Hagyjon már békén, mégis mire jó ez neki?