34. Fejezet
Arra kényszerítjük a világot, hogy olyan legyen, amilyennek mi gondoljuk, és észre sem vesszük, hogy az egész életünket végighazudozzuk. /Afonso Cruz/
Az arcomra egyfajta semmitmondó döbbenet ül ki, és egyre csak a fiú elkomolyodott, szúrós
tekintetébe bámulok. Ez kellene, ahhoz, hogy megbocsájtson? Kiakarja használni
a testemet, mintha csak egy ócska örömlány lennék, aki készségesen követi a
parancsokat a pénzért, vagy egy apró megbocsájtásért? Legszívesebben sikítanék,
sírnék és dühöngenék egyszerre, de a kezem akaratlan is megindul kardigánom
cipzárjához, s egy lassú mozdulattal, szememet lesütve, húzni kezdem. Mi a fenét csinálok...?
- Jó ég, vetkőzz, de ne
előttem! – csattan fel az előttem ücsörgő fiú. – Fürödj meg, hogy alhassak
végre – sandít a fürdő irányába, és kitörni készülő nevetését, egyre
nehezebben, már-már fájdalmasan tartja vissza, s végül feladva a küzdelmet,
hangos röhögésbe kezd. Nem hiszem el, hogy megint bedőltem, komolyan nem vagyok
normális…
- Idióta! – nyúlok a fiúhoz,
hogy valamilyen fizikai erőszakot alkalmazhassak. – Majdnem levetkőztem –
siránkozok, mire megragadva a felé lendülő kezemet, a csuklómnál fogva ránt le
a futonágyra.
- Ezt úgy mondod, mintha nem
láttalak volna még teljesen meztelenül – húzza gúnyos, sejtelmes vigyorra
száját, ahogy fölém kerekedve, ijedt arcomat kezdi fürkészni. Olyan kiszámíthatatlan és hirtelen, egyáltalán nem tudom utolérni, vagy kiigazodni rajta...
- Szállj le rólam! – kiáltok
rá, ahogy bosszúsan mellkasát tolom harmatgyenge erőkifejtéssel, egyre csak
fogságomból szabadulni vágyva.
- Imádom az illatod – búgja
bódult hangon a fülemhez hajolva. Most meg úgy viselkedik, mint egy részeg, árulja már el mi a baja, vagy hagyjon békén! Hatalmasat nyelek, érzem, hogy szívem ismét
őrült zakatolásba kezd, s a fiú közelsége újra teljesen kizökkent minden józan
gondolatomból. Utat törve magának összekócolt hajam sokaságában, egyre
közeledik nyakam felforrósodott bőréhez, ami egy váratlan csóktól, szinte
hatalmas lángokkal kezd égni. Egy pihe érintése az egész, ajkai csak súrolják bőröm, mégis mindenem beleremeg az érintésbe. Miért van ez, miért mindig úgy táncolok, ahogy ő
fütyül, miért képes ennyire tehetetlen marionett babát csinálni belőlem? Miért
akarja kihasználni a gyengeségem? Tudja jól, hogy erősebb nálam, teljesen tisztában van vele, hogy ő irányít...
- Utállak – nyögöm magam
elé. Legszívesebben elsírnám magam dühödt kétségeim között evickélve.
- Ne hazudj, azt tudod, hogy
nem szeretem – húzódik el tőlem összeszűkült szemeivel rám pillantva. Hatalmas
sóhajával karöltve feltápászkodik az ágyról, s egy könnyed mozdulattal
megszabadulva pulóverétől, s ezzel együtt pólójától, egy szál farmerben csoszog
egészen a fürdőszoba ajtajáig. – Bejöhetsz ám, megengedem – kacsint rám egy
kéjes, cinikus mosollyal, mire az első kezem ügyébe akadó kispárnát, azonnal a
fiú felé lendítem, aki kuncogva be is slisszol a csempés helységbe. Bunkó! Nagyon élvezi, hogy szívathat,
csak tudnám, mit akar ezzel... Elmélyült morfondírozásomból azon kapom magam,
hogy szemeim még mindig léptei nyomát vizsgálgatják, pedig már percek óta
csobog odabenn a víz. Nyúzottan vonszolom el magam a fal mellett ácsorgó komódhoz, hogy szemrevételezhessem mit is rejt, s meglátva a fiók tartalmát, hirtelen
azt sem tudom, hogy nevessek, vagy sírjak…
- Suga –
Teljesen céltalanul,
mindenféle indok nélkül folyatom fejem tetejére a kellemes meleg vizet,
hátha elmém zavarát valamelyest képes csillapítani. Mind hiába, hosszú percek
telnek el, én pedig még mindig csak az átkozott Han lányra tudok gondolni, a
közelségére, a mosolyára, bőre melegségére. Kezdem úgy érezni, hogy minél jobban
el akarom nyomni magamban, valamilyen kreált indokra fogva az érzéseimet felé, annál
jobban belehabarodok. Ez már kész tény, feltudom fogni, de hogy el is fogadjam...?
Minden nyavalyás boldogságomnak ezt a dilis lányt hittem, és mint egy függőt,
az utána való sóvárgásom oly erős, hogy a közelében már azt sem tudom mit
kellene mondanom. Természetesen sértéseket, cinikus megjegyzéseket, hát mi
mást? Nyilvánvalóan komolyan gondolta, hogy utál, én is utálom magam, ő miért
érezne máshogy? YoonHo még mindig mesterséges kómában, nagyapa dühöng, a
következő tárgyalásig pedig alig egy hét. Vajon Byul ezt tudja? Ezen is újra
kattogni kezd az agyam, már bánok mindent, bánom, hogy akkor ott a kórházban elmartam
az egyetlen igaz támaszomat, az összes belém vetetett hitével és szeretetével
együtt… Egy kibaszott idióta vagyok, és már teszek a belső hangokra, az agyam
zsibongta szellemekre, a szívem őszintén vallja a lány tisztaságát, ártatlan
angyali valóját, és újra elönt az a démoni önzés, hogy meg kell szereznem.
Arról már kevésbé van fogalmam, hogy ezt ezek után, hogy kivitelezzem, előre
félek magamtól, egyszerűen képtelenségnek tartom jelenleg, hogy megnyissam
előtte újra a szívem, és bűnbánóan a bocsánatáért és kegyeibe való
visszafogadásért könyörögjek… Ezt a várat YoonHo kórházba kerülésekor, majd a
bíróságon, a tetteim, s szavaim porig rombolták. A kurva életbe, meg az elborult,
meggondolatlan eszement cselekedeteimbe, a fene nagy bosszúvágyamba és
büszkeségembe, mit gondoltam tulajdonképpen? Egy szánalmas szörnynek érzem magam, és újra csak a hatalmas kavart érzem fejemben és egész testemben.
- Mi a… - lépdelek ki egy
szál törölközőben a szobába, víz nedvesítette hajamat törölgetve.
- Ezt találtam, oké? –
csattan fel a komódtól felém pördülő lány, egy nevetségesen ódivatú maskarában.
– YoonGi! – kiabálja el nevemet szeme elé kapva kezét. – Öltözz már fel!
- Ne idegesíts, láttál már
ennél kevesebb göncben is – nevetem el magam pimaszul.
- Nem vagyunk olyan
viszonyban, hogy… - kezdi hadarni, de mondandóját magába fojtva, zavartan fordul
vissza a kis szekrényhez, aminek fiókját csiga tempóban kezdi betolni.
- Tudom – fújom ki hangosan levegőmet.
Millió meg egy ördögien kéjes gondolat eszembe ötlött, amivel erre
rákontrázhatnék, de megadóan, s beismerően, inkább rövidre zárva ezt a témát,
öltözködni kezdek a futon ágy szélénél. Nem vagyunk olyan viszonyban… Magam sem
tudom, milyen viszonyban vagyunk, az egész olyan, mint egy ledöntött üveg
építmény, aminek a szilánkjain még ott a remény csillogása, de nem tudom, hogyan építhetném újra… - Te ezt most komolyan
nekem tetted ki? – nézek végig magamon.
- Ez az egyetlen férfi ruha
volt – pillant rám, s alsó, puha ajkát elharapva fékezi meg, kitörni készüli
röhögését. Nevetségesen festek ez tény, de még ki is röhög? - Inkább boxerben alszok.
- Tessék?
- Viszketek. Nem érdekelsz.
Otthon is abban alszok, vagy abban sem.
- Csinálj, amit akarsz,
széles az ágy – vonja meg vállát kissé elpirulva, s fújtatva beviharzik a fürdőbe, mire egy
elégedett mosollyal az arcomon az ágyra dőlök. A villanyfény égeti a szemem,
egyre álmosabb vagyok, a fürdőből származó halk zajok pedig teljesen eltörpülnek
gondolataim hangzavarában. Byul nem sokkal később, talán tíz perc múlva, fennhordott
orrával lép a szobába, s kérdés nélkül lekapcsolja a villanyt, majd a beszűrődő
holdfény homályában, botorkáló mozdulatokkal helyezkedik el a futonágy egyik
oldalára.
- Ha megkívánsz, csak szólj –
tör ki belőlem egy meggondolatlan, humorosnak vélt megjegyzés, ahogy a takaró
alá vetődök én is. Egyszerűen ez a csönd, és Byul közelsége igényli, hogy szóra nyissam a számat, az már más, hogy, ami távozik a torkomból, az vajnyi kevés értelemmel bír...
- Fogd be! – morogja, tőlem,
egy karnyújtásnyira, gondosan ügyelve, hogy csak a hátát láthassam. Le se
tagadhatná, hogy megint felhúztam az agyát. Élvezném, hogy velem foglalkozik? Tagadhatatlanul…
Ezt már egyszer eljátszottuk, nem is olyan régen, valahol a tanév elején.
Én voltam a bunkó, flegma, ő meg a puffogó kis vipera, aki igenis odakap, ha
úgy tartja kedve. Aztán mi lett? Csókok, felejthetetlen éjszaka, még
az is kibukott belőlem talán, hogy mennyire kedvelem… Minden bizonnyal jelenleg
engem tart e végett a legnagyobb hazugnak a földkerekségen… Talán nem ő volt az
egyetlen, aki rossz lépést tett, talán nem csak a nővére a bűnös, hanem én is,
az öcsém is, mindenki. Ezt már ha jól emlékszek túltárgyaltam magamban, miért
kattog megint ezen az agyam? Byul visszahódítása talán még nagyobb falat lesz,
mint először, de talán van olyan empatikus, hogy észreveszi a jeleimet? Jó ég,
milyen jelzéseket, teljesen abban a hitben él, hogy ő a top egy utálatos
személy számomra, háta mögött az egész Han családdal.
- Mit csinálsz? – zökkent ki
gondolatmenetemből a lány csodálkozó, s kissé szúrós hangja. Érzékletem
szerint, kezem valami indokolatlan indíttatásból Byul derekán kötött ki, s
testem is valamiért egészen közel helyezkedik el hozzá. Végtagom mozdulatlan, a lány
ruháján pihen mereven.
- Bocs – hebegem el férfias
zavaromban, s mozgásra ösztönzöm, önálló életre kelt kezemet.
- Nem zavar – leheli halkan, kissé
álmos hangon. Pár pillanatig belepislogok a sűrű sötétség takarta tarkójába, majd egy elégedett, nyugodt mosollyal helyezkedek el, ügyelve rá, hogy kezem még véletlenül se keljen újra önálló mozdulatokra. Nem kellenek szavak, nem
nyitom már szóra számat, ez a pillanat nem igényel magyarázatot, verbális
jeleket, így is a teljes egyértelműség járja át az egész környezetet. Magamban szívva a lány hajának negédes illatát, kellemese bizsergés átjárta testem,
nyugodalmas álomba szenderül. Talán ez lenne az első lépés, ez a néma kommunikáció kettőnk között...? Eztán képes leszek a tiszta gondolkodásra, áttudom látni józanul a helyzetet, s a lány érzései sem változtak, egyszerűen csak rám vár? Rám és az észhez térésemre? Választ már nem kapok, egy sötét, mégis békességet árasztó helyre ereszkedek, oda, ahol a legédesebb a pihenés, ahol a lidércek már nem találnak meg...
Nyikorgás és halk suttogás
zaja kúszik fülembe, s hiába küzdök, az orromba mászó valamilyen hamburgerhez
hasonlító illat, végérvényesen is ébredezésre késztet.
- Ez most mi? - suttogja az egyik ismerős hang
- Mi az, hogy mi, vak vagy?
- Nem vagyok vak, ezért
kérdezem.
- Eltűnnek és szexelnek az
Isten háta mögött?
- Maradj már! – töri meg a
férfias hangzású morajt egy női suttogás is, s szememet kinyitva valami egészen
váratlannal szembesülök. Nem elég, hogy Byul félig a mellkasomon pihen, a karom
teljesen elzsibbadt, de valamilyen megmagyarázhatatlan tömeg is fölöttem liheg,
s csak néhány pislogás után vagyok képes minden arcot névhez kötni.
- Mi a lófaszt csináltok
itt? – csattanok fel, mire Byul is mocorogni kezd, s a társaság hangos
nevetésétől, elhúzódva tőlem, lassú ébredezésbe kezd homlokát ráncolgatva.
- Ez aztán a szívélyes üdvözlés haver - húzza el száját az arcomba bámuló HoSeok, s fénysebességgel felülve az ágyon, szemeimet azonnal végigfuttatom a héttagú, megsokasodott társaságon. Hogy a francba kerültek ide...?
- Ez aztán a szívélyes üdvözlés haver - húzza el száját az arcomba bámuló HoSeok, s fénysebességgel felülve az ágyon, szemeimet azonnal végigfuttatom a héttagú, megsokasodott társaságon. Hogy a francba kerültek ide...?
Ehj... Yoogni mekkora troll! >< Imádom! :3
VálaszTörlésÖrülök a Yoongi szemszögnek, mert rég nem láthattunk a fejébe, s így már nem kell találgatnom, milyen gondolatok kavarognak benne. Bár én sajnálom, hogy ennyire felelősnek érzi magát, hiszen akárhogy nézzük, ezt ketten együtt hozták össze, és Yoongi abban az időben nem kicsit volt összezavarodva, és nem kicsit volt feszült idegileg...
És itt is beigazolódik, hogy milyen intelligens, s belátja, hogy Kyung tette ugyan olyan volt, amilyen, de nem hibáztathatja csak őt, és nem kellett volna emiatt Byulon bosszút állni.
É~~~s arra is rájött, (azt hiszem Byul is) hogy "a kevesebb több", és szavak nélkül jobban megértik egymást, mert a beszélgetésnek mindig civakodás lesz a vége. ^^
...
Én is csak azt tudom kérdezni, mint Yoongi... Hogy kerültek oda? :D Majd a következő részből gondolom kiderül. :3
Nagyon tetszett ez a rész is, és izgatottan várom a folytatást! ^^
Ui.: Bocsi a szedett-vedettségért, de olvasás közben írogattam ki a gondolataimat. :)
Suga trollolololol xD :D
TörlésAlakulnak át benne is az érzések,gondolatok, jobban mérlegel,átgondol, kezd lenyugodni ő is. És a lenyugvás józanabb gondolkodást szül. Az pedig kétségtelen, hogy jelenleg a szavak inkább rontanak a helyzeten, és inkább a tettek beszéljenek :) ♡
Nagyon örülök, hogy tetszett, köszönöm, hogy írtál ♡
Fhuha!!! EZ BAROMI JÓ VOOOOLT!!! ^.^ *.* Istenem csak jönne meg végleg Yoongi esze!!! XD Szegény Byult állandóan piszkálja!!! XD Annyira aranyosak voltak, főleg a végén!!! Nagyon tetszett ez a rész is!!! (Ja és sokat nevettem XD) ♡♡
VálaszTörlésHát, már kétségtelenül leindult az "ész útján" suga, kezdi azért jobban átgondolni az egész helyzetet, nem csoda, h ő az okosabb kettejük között. Suga a troll xD de legalább van egy kis boldogsága, hogy piszkálhatja a lányt :3 Örülök h tetszett <3
Törlés