37. Nem vagyok humoromnál

37. fejezet

Tegnap még bosszút akartál vagy megváltást, azt akartad, hogy telefonáljon, vagy azt, hogy reád szoruljon, vagy hogy vigyék börtönbe és végezzék ki. Tudod, amíg ilyesmit érzel, a másik a messzeségben örül. Addig még hatalma van fölötted. Amíg bosszúért kiáltasz, a másik kezeit dörzsöli, mert a bosszú az vágy is, a bosszú megkötöttség.../Márai Sándor/

Van valami egészen különös és megmagyarázhatatlan bizsergés a levegőben. Halk underground zene hallatszik a szobából, s meglepő koncentrációval, óvatosan mázolom végig a fiú világos haját, egy barnás árnyalatú festékkel. Nem tudom, mit mondhatnék, egyáltalán lenne e létjogosultsága bármilyen szónak is, ami elhagyná a torkomat, így némán, kissé kifejezéstelen arccal viszek fel még egy réteg hajfestéket.

- Mi ez a hajszín váltás? – töröm meg végül egy kisebb elhatározás után a csendet, feszültségemnek még csak halvány felismerhetőségét sem keltve.

- Fő a változatosság – von szinte vállat, s rövidre zárva a diskurzusunkat, újra elhallgatunk mind a ketten pár kínos percre. – Kérdeznék tőled valamit – köszörüli meg torkát a szótlanságba vágva. Nem látom az arcát, de mintha egy ideje már feszengne...

- Kérdezz...

- Lennél a kísérőm a gólyabálba? – formál meg pár szót egészen halkan, ám meglepő higgadtsággal.

- Tessék? – dermed meg munkálkodó kezemmel együtt az arcom is. Mintha csak azt kérdezte volna, milyen idő lesz holnap…Rosszul hallottam volna? - Nem vagyok humoromnál, ne haragudj.

- Nem is állt szándékomban humorizálni – szól maga mögé, hangjában még mindig ijesztően halálos nyugalommal.

- Nem – válaszolom, hasonló higgadt hangnemben, s lehúzom kezemről a zacskószerű kesztyűket. – Kész vagy, kérem a dolgaimat.

- Nem kérdezlek meg többször! – fordul felém, lassan felállva a kád széléről.

- Ahogy gondolod – fordítom komoly arcomat kissé oldalra. -  Van már kísérőm.

- Kicsi Kook? – gúnyolódik, egy gyors pillantást véve, festékkel telekent fejéről a tükörben.

- Eltaláltad! – emelem fel egyre bosszúsabban a hangomat.  - Ide a dolgaimmal! - nyomatékosítom jelenlegi egyetlen óhajomat. Legalábbis azt gondolom, hogy egyetlen kívánságom ez most, bár ki tudja...

- Az üzlet, az üzlet – sóhajtja hűvösen, s lassú léptekkel kezd araszolni kifele a fürdőszobából. Egyre mérgesebben, elhúzott szájjal sétálok utána, s alig átlépve a szobájának küszöbét, a telefonom csörgésének zaja csapja meg a fülemet.

- A telefonom – sietek a fiú hálószobájához. – Siess már! – sürgetem a vonakodó szőkét. Vagyis barnát…

- Jól van már, nesze – veszi fel az ágya mellől a táskámat, amiből még időben kapom ki a mobilomat.

- Anya? – ordítok szinte bele a készülékbe, lendületesen megindulva a kijárat irányába.

- Byul! Mi a fene van veled, két napja nem érlek el!

- Hosszú történet, minden rendben - nyugtatom a nőt, egy szúrós pillantást dobva a hideg arccal engem figyelő srácnak.

- Ne legyél ilyen könnyelmű, aggódtam!

- Sajnálom. Otthon minden oké?

- A nővéred még mindig letargiában van, de legalább apád többet van itthon velünk.

- Fél óra múlva mosd le! Vagy ne, nekem mindegy – nézek vissza az ajtóból a fiúra, majd határozottan becsapva magam mögött az ajtót, elindulok a folyosón.

- Mit mossak le? - értetlenkedik anyu.

- Nem neked mondtam anya, bocsesz. Van valami fejlemény Kyung ügyében? – nyitok be lassan saját lakrészünk ajtaján, minden fókuszt megpróbálva anya szavain megtartva, ám még így is kissé váratlanul ér az ágyamon ücsörgő TaeHyung és a felettébb jókedvű szobatársnőm látványa.

- Jövő héten, kedden lesz döntéshozatal, de az ügyvéd szerint szinte biztos, hogy minden vádpontban ártatlan lesz Kyung – válaszol anyu, kedves, nyugtató és meglehetősen reményteljes hangján.

- Pénteken gólyabál, remélhetőleg vasárnap már otthon leszek.

- Tanulás? – érdeklődik.

- Mennem kell anya, puszi – terelem el a témát, s egy kínos vigyorral az arcomon, szinte meg sem várva anyám reakcióját, zsebre csúsztatom a telefonomat. – Na daloljatok madárkák, mi a helyzet? – vágódok le Tae mellé.

- Ó mi éppen csak a világmegváltó terveinkről beszélgetünk – neveti el magát a fiú, amihez Nari is csatlakozik.

- Ahhoz lenne nekem is pár ötletem – grimaszolok rájuk.

- Hol voltál eddig? YoonGi fogva tartott? – pislog rám még mindig vigyorogva barátnőm.

- Igen. Addig nem adta vissza a dolgaimat, amíg be nem festettem a haját.

- Mint az oviban – kacag tovább Tae, s a jókedvük úgy tűnik ragadós, mert már én is nevetgélésre nyitom a számat. – Legalább direkt elrontottad?

- Nem, szerintem addig éltem volna. Amúgy meg fiam, mi ez a JiMin-es összeborulás? – somolygok a mellettem ülőre.

- Milyen összeborulás... – vigyorog tovább a fiú.

- Amikor kerestünk titeket ketten indultak neki a városban, erre még Jin barátjánál is félrevonultak. Valami van a levegőben – sandít barátnőm TaeHyung-ra.

- Szerelem, és rohadtul nem avat be minket – húzódok távolabb, s provokatívan végigmérem a fiút, aki hiába valóan próbálja szóra nyitni a száját, szerintem maga sem tudja, hogyan védekezhetne.

- Jah, tiszta gáz – savazza tovább Nari is, mire újra nevetésben törünk ki.

- Jól van, előttünk úgy sem marad sokáig titokban, majd kiderül minden a maga idejében – teszem kezemet a fiú vállára, s visszafojtott röhögésemre, egy grimaszolt száj elhúzással válaszol.

- Hahaha...Na lelépek, teljesen elvagyok maradva a beadandóimmal – sóhajt Tae, s felállva mellőlem, egy mosollyal sétál ki a folyosóra.

- Byul, nem volt tényleg semmi különös tegnap? Annyira zavaros a kapcsolatotok, nem értek semmit már – huppan Nari az ágyamra ,zemöldökét furcsállóan ráncolva.

- A szomszédunkra gondolsz? – fordulok a lány felé. – Én sem tudok kiigazodni sem rajta, sem saját magamon. És, amikor rávettem végre magam, hogy megkérem, hogy legyen velem egyenes, benyögte, hogy legyek a kísérője a gólyabálon – fintorodok el.

- Hogy micsoda? És mit válaszoltál?

- A hülye fejemmel bekamuztam, hogy JungKook-kal megyek – sóhajtom. – Jó ég, mekkora idióta vagyok, mit csináljak? Valahogy el kell érnem, hogy Kook elhívjon, elsüllyedek, ha mással megy.

- Elfog úgy is hívni, szerintem csak nem szedte össze még a bátorságát. Oda van érted, te meg ezzel a bunkóval foglalkozol még mindig.

- Nem tudom Nari... - fújok ki egy adag benntartott levegőt.

- Odahaza minden rendben? Hallottam anyukáddal beszéltetek - vált azonnal témát.

- Zavaros az is, kedden kiderül, hogy alakul a nővérem sorsa.

- Amúgy. Nem akarok még nagyobb fejfájást okozni, de holnap zárthelyit írunk általános pedagógiából.
- Hogy az a jó… - vetődök a hátamra, s egy nyomdafestéket nem tűrő szitkozódás után, ahelyett, hogy fellapoznám szobatársnőm jegyzeteit, lerúgva magamról a nadrágomat, a takaró alá rejtőzök. Nari persze még mindig nevet, és talán a sajnálat egy enyhe foka is érezhető, de legalább neki jó a kedve. Röstellem, hogy nem kérdezek rá, hogy ő hogy van, de most semmi lelki erőm rá, annyi minden kavarog megint a fejemben, és még JungKook felbukkanására is várhatok, hátha elhív, valamilyen oknál fogva a bálba. Nem gáz, ha nem teszi, majd szépen ráerőszakolom magam, nem hazudtolhatom meg azt, ami mérgemben kiszaladt a számon alig húsz perce… Miért vagyok ennyire szerencsétlen, hogy romolhatott el minden ilyen könnyen, és ilyen gyorsan. Az imént még a tóparti kempingnél csókolózunk Min YoonGi-val, most pedig megint ott toporgunk, ahol a part szakad. Elképzelésem sincs, mi játszódik le abban a csökött fejében, én meg úgy táncolok, ahogy ő fütyül, és mit teszek most is, ahelyett, hogy szundítanék egy kiadósat? Na, mit? Hát persze, hogy rá gondolok, és rajta kattog az agyam, rajta és az ócska játékain, amiket velem játszik kénye kedve szerint. Igazából én vagyok a legszánalmasabb ember jelenleg a Földön, és az empátia halvány lángja sem ég már bennem a nővérem felé. Olyan hirtelen történt minden, s mégis olyan lassan értékelődnek át bennem a történtek, és a kirakós darabjai is olyan csiga tempóval állnak össze, hogy, ha nem szedem össze magam, újra egy rakás szerencsétlenség leszek, semmi több… A gólyabál meg… Én leszek az az elsős, aki ha így mennek tovább a dolgok, el sem megy, nem is érzem magam gólyának, inkább a veréb titulus illene rám jelenleg…

Valamikor éjszaka, Nari motoszkálására még felkeltem egy átfordulás erejéig, de egészen reggelik aludtam, most meg az elhatalmasodott ködben próbálunk eljutni barátnőmmel az iskola épületéhez, de kissé olyan érzés, mintha csak alva járnék. Holnap gólyabál, NamJoon teljesen kész van idegileg, hogy utolsó pillanatra hagyott mindent a szervezéssel, a jelmezekről meg kiderült, hogy csak gótikus álarcok, amit mindenki kap a jegye mellé. Először érdekesnek gondoltam, meg izgalmasnak, de valószínűleg tényleg alszok még, és csak azon vagyok, hogy túléljem a napot, és a zárthelyi dolgozatot, amire pont annyit készültem, hogy semennyit... 

- Én mondtam, hogy ne aludj ennyit. Fáradtabbnak tűnsz, mintha le se feküdtél volna - jegyzi meg bólogatva Nari, mintha legalább a napi bölcsességét lőtte volna el.

- Ne is mond, veszek energiaitalt a büfében még óra előtt.  Bár belém már kár az is...

- Este amúgy keresett JungKook.

- Mi? És ezt miért csak most mondod? - torpanok meg a forgóajtó előtt, hogy barátnőm felé fordulhassak. - Miért nem keltettél fel? Vagy ő...

- Egyszer szóltam, de csak nyöszörögtél - mosolyog rám, ahogy kielőzve engem, belép a kellemes melegség átjárta főépületbe.

- Nem mondta, mit akar? - sietek Nari után érdeklődve.

- Nem, csak, hogy, ha ráérsz, menj fel hozzá.

- Át a Gonam koliba? Még nem is voltam ott...
- Nyilván nem fog megenni. Ha szerencséd van – vigyorog sejtelmesen a lány. - Meg kérdezte, hogy mi van az átköltözéssel, tegnap nem akart már ezzel zaklatni hazafele.

- Jó ég Nari, ne felejts el szólni, hogy adjuk le az átjelentkezéses kérelmünket.

- Miért van olyan érzésem, hogy YoonGi nem fogja csak úgy hagyni, hogy kolit válts? Vagyis váltsunk…

- Mert túl pesszimista vagy. Ha pedig ez megtörténik, akkor feltépem a szobája ajtaját, és kilököm az erkélyéről.

- De előtte azért kérdezd meg, hogy miért ilyen kiszámíthatatlan veled – kuncog a büfé sarkán befordulva, felgyorsult lépteimet, kicsit nehézkesen követve.

- Érdekel is engem… - játszom meg a nemtörődöm laza csajt, és a kelleténél kicsit hangosabban sorolom el a büfés srácnak, hogy dobjon már meg egy energiaitallal, vagy inkább rögtön kettővel. Hogy a viharba ne érdekelne, és pont eddig a pontig tartott, hogy ne újra a fiún járjon az eszem. Ha igazak Nari célzásai, és az én naiv megérzéseim, YoonGi talán újra a kegyeimbe akar férkőzni, azok után, hogy világot megszégyenítő tahósággal bánt velem az utóbbi időben, a nővérem és saját baklövésem miatt…? Lehetséges volna ez? Mi más lenne a magyarázat, hiszen ismerem már őt és a módszereit, nem lenne meglepő… Eddig azon görcsöltem, hogy meghallgasson, hogy megbocsásson, mert én ezek ellenére is szerelmes vagyok belé, de talán pontosan ebben a percen önt el egy bosszú indíttatta vágy arra, hogy hiába YoonGi bánata, lelki sérelme, neki bizony vezekelnie kell, azért, amit velem művelt, és csinál a mai napig. Nem fogom hagyni magam, arra mérget vehet! Talán most értem az újraértékelés végére, most tetőzik bennem a dühöm, és mostantól biztosra veheti, hogy hisztis picsa leszek, és velem nem cécózhat, mert...Hát mert csak! És nem, nem a nyűgös, hűvös kora reggel beszél belőlem, egyszerűen ez a fáradt állapot pontosan kihozza belőlem a megelégelt, mérges énemet... Átköltözünk és JungKook-kal megyek holnap a bálba, még ha a fiú e célomról még nem igen tud. Fenébe, még a HÖK szervezős est is hátra van, Istenem csak éljem túl ezt a napot…